11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Agrárgazdaság

Az orosz lakosság már békét akar – szerencséjükre a mezőgazdaság eddig háborúállónak bizonyult

Agrofórum Online

Oroszországban fordult a kocka, most úgy tűnik, hogy a lakosság zöme immár nem támogatja az Ukrajna ellen folyó háborút. Közben a mezőgazdasági termelés viszont zavartalannak látszik.

Gyorsan változik a közhangulat a 2022 februárja óta egymással harcoló Oroszországban és Ukrajnában. A Russian Field legfrissebb kutatási eredményei szerint az orosz lakosság 74 százaléka immár a tűzszünet mellett foglal állást, míg pár hónapja még éppen fordított volt a helyzet. Az ukránok kétharmada jelenleg támogatja a honvédő háborújukat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban jelentette be, hogy 170 ezer fővel megemelték a hadsereg létszámát, ami sajnos nem arra utal, hogy tűzszünetre, netán békekötésre készülnének. Elemzők szerint mindkét fél a jövő novemberi amerikai elnökválasztás kimenetelére vár, addig mindenképpen kitartanak.

Az ukrán gazdaság már ezer sebből vérzik, de Oroszország is megérzi a hosszú háborúskodást, illetve az ezzel járó nyugati szankciókat. Az idei éves inflációt ugyanakkor 7–7,5 százalék környékére várják, ami meglepően jó, akár a 17,5 százalékosra becsült magyarhoz viszonyítva is.

Putyin elnök novemberben arról számolt be, hogy Oroszország GDP-je emelkedőben van, bár a háborús dezinformálás következtében minden efféle bejelentést fenntartással kell fogadni. Már csak azért is, mert Oroszország jelenleg a piaci alapú gazdaságról a hadigazdaságra átállás időszakát éli, vagyis a gazdaságot az állami (hadi) megrendelések húzzák, nem pedig a „civil” termelés bővülése, vagy a jólét növekedése.

Ha megnézzük például az oroszországi autóvásárlások adatait, abban valóban van némi emelkedés 2022-höz képest, ám még nagyon messze vannak a háború előtti értékekhez képest. Az idei harmadik negyedévben jelzett 5,5 százalékos orosz GDP-növekedés tehát részben félrevezető, bár mindenképpen meglepő az adott körülményeket figyelembe véve.

Mezőgazdasági termékek szempontjából mindenesetre nem állnak rosszul, a 2022/2023-as szezonban például búzából jóval többet exportáltak, mint az előző három évben bármikor. Az orosz agrárminiszter, Dmitrij Patrusev a közelmúltban jelentette be, hogy az új szezonban mintegy 65 millió tonna gabonát fognak külföldre szállítani.

Van miből, a termés 98 százalékának betakarítása után ugyanis 151 millió tonna gabonát raktározhattak be, amelyből 99 millió tonnát tesz ki a búza. Éhezéssel tehát nem kell számolniuk, de kérdés, hogy meddig tart ki még a lakosság türelme a hatalmas véráldozatokkal járó háborúval szemben.

(Fotó: Julia Borodulina/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Az orosz búza a világpiaci árakkal együtt emelkedett

2022. május 24. 10:17

A fekete-tengeri kikötőkből származó, 12,5%-os fehérjetartalmú búza ára 395-405 dollár volt a múlt hét végén tonnánként.

Ankara a gabonamegállapodás folytatásán dolgozik

2023. március 6. 08:03

Ankara keményen dolgozik azon, hogy meghosszabbítsa az ENSZ által támogatott kezdeményezést, amely lehetővé tette Ukrajnának, hogy gabonát exportáljon az Oroszország által az inváziót követően blokkolt kikötőkből.

Akár már jövő héten elkezdődhet a gabonamegállapodás lezárása

2023. április 23. 07:36

Oroszország határozottan jelezte, hogy nem engedi a tavaly júliusban megkötött ukrán fekete-tengeri kiviteli megállapodás folytatását május 18-án túl, mert nem teljesültek a saját gabona- és műtrágyaexportjának megkönnyítésére vonatkozó követelések.

A globális folyamatokkal csökkentek az orosz árak is

2021. december 15. 07:36

Az orosz búzaexport 37,5%-kal csökkent a 2021/22-es gazdálkodási szezon július 1-jei kezdete óta, a kisebb termés és az exportadó miatt.