Agrárgazdaság

Már rég nem a gazdák a termőföldek legnagyobb tulajdonosai, leleplező riport született

Agrofórum Online

Amikor válság alakul ki a világban, a termőföldek – mint stabil és biztonságos befektetések – alaposan felértékelődnek. Lassan luxuscikké is válhatnak egy leleplező videó szerint.

A mezőgazdasági célú földek ára hullámvasútra került az elmúlt években, de összességében a karakán emelkedés jellemző rá. 2022-ben idehaza beköszöntött az évszázad aszálya, ami a termőföldek árának 25 százalékos csökkenését hozta magával, de 2023-ban és 2024-ben erős korrekció következett be ezen a téren. Tavaly a hazai szántóterületek hektáronkénti átlagára 2,38 millió forint volt, de Közép-Magyarországon a 3 millió forintot is átlépte.

A föld ma már nemcsak termelőeszköz, hanem befektetési eszköz is, amit jól mutat, hogy a 2,7 millió magyar földtulajdonosnak csupán az 5 százaléka, mintegy 140 ezer ember gazdálkodik ténylegesen. Sokaknak csak 1-2 hektárjuk van, és az adásvételek során főleg ezek cserélnek gazdát. Az emelkedő termőföldárak azoknak jelentenek jobb üzletet, akik csak bérbe adják a területeiket. Akik valóban termelnek is, azokat az elmúlt években jelentősen sújtották az emelkedő input- és üzemanyagárak, valamint a zuhanó felvásárlási árak.

A jelenség lényegében egész Európára jellemző, így a Bauern Zeitung weboldal jogosan tette fel a kérdést friss cikkében, hogy kik is a valódi tulajdonosai a termőföldeknek. Németországban a mezőgazdasági hasznosítású területek még inkább a spekulatív tőke célpontjai lettek, a gazdálkodók és a tehetős befektetők valóságos harcot vívnak értük. Ez különösen az ország északi részére igaz, és a már-már áldatlan állapotokról leleplező filmet is készített az NDR Doku csatorna (lásd a cikk végén).

Stabil és biztonságos

A videó egyik főszereplője egy közvetítő, aki az elmúlt évben mintegy 130 millió euró (közel 50 milliárd forint) összértékű földek adásvételében segédkezett. Véleménye szerint ez már nem olyan jó üzlet, mint akár két évtizede, de a szántók, gyümölcsösök, szőlők még mindig stabil és biztonságos befektetéseknek számítanak. Ez pedig a mai turbulens gazdasági környezetben megfizethetetlen előny.

A gazdák viszont azért háborognak, mert a tényleges mezőgazdasági termelés egyre kisebb területre szűkül be. Ha nem tudnak újabb földeket vásárolni, akkor lassan nem képesek annyi növényt termeszteni, ami az állataik számára elegendő – és talán az élelmiszeripar is veszélybe kerülhet idővel. Elképzelhető, hogy a termőföld egyfajta luxuscikké válik a jövőben, és erre talán már nem is kell olyan sokat várni.

Érdekes dokumentumfilm a német földhelyzetről:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Szél- és naperőművek: mennyit ér a termőföld?

2025. szeptember 29. 16:10

Egyre több gazda adná bérbe földjét megújuló energiához. Független felméréssel és versenyeztetéssel elkerülhető az áron aluli bérbeadás.

Kevesebb a szőlő, több a gyepterület

2020. augusztus 9. 13:17

A megyei átlagárak alakulását az adott évben forgalomba kerülő földek ára határozza meg. A föld minőségétől és egyéb tényezőktől függően a megyék közötti és a megyéken belüli árkülönbségek jelentősek is lehetnek.

68 millió forint hektáronként: a világ legdrágább termőföldjei Magyarország közelében vannak

2025. január 3. 09:10

A KSH adatai szerint 2023-ban 2 266 800 forintba került a szántók hektárja Magyarországon, az átlagár 15 év alatt a négyszeresére emelkedett.

Tovább drágul a termőföld

2021. június 15. 08:59

Tavaly 10%-kal kevesebb tranzakció keretében 8%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2019-ben. Az árak emelkedése ugyanakkor továbbra is töretlen. A tavalyi 5%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2020-ra összességében már átlagosan két és háromnegyedszeresére növelte árát. A koronavírus-járvány hatása a földpiacra egyelőre nem egyértelmű. Az esetleges negatív folyamatokat ellensúlyozhatja az osztatlan közös tulajdonok felszámolását célzó, idén januárjától bevezetett szabályozás. Az új EU-s támogatási ciklus ugyancsak meghatározó lehet a földpiaci folyamatokban – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.