Terményárak

A határidős búza árfolyama emelkedik az export erősödésével

Agrofórum Online

Vegyesen teljesítettek a terményárak a csütörtöki kereskedés során. Chicagóban a búza 2,2 százalékkal, a kukorica pedig 1,6 százalékkal drágult, miközben a szójabab 0,3 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza és a kukorica drágult, míg a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

A chicagói határidős búza és kukorica jegyzésárai több mint egy százalékot emelkedtek csütörtökön, mivel a kereskedők több árcsökkenésre spekuláló, short, azaz rövid pozíciót fedeztek a többéves mélypont után, illetve a heti exportértékesítések előrejelzéseket felülmúló adatainak hatására.

Utóbbiban szerepe volt a nagy importőr Kína jelentős vásárlásainak is. A búzakontraktusa háromhetes csúcsot ért el a kereskedés során. A szójabab piacán az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) új magáneladásokról számolt be Kínának.

„Az amerikai búza iránti kínai érdeklődésről szóló hírek támogathatták a piacot” – mondta Joe Vaclavik, a Standard Grain elnöke.

Kína nettó 197 310 tonna amerikai búzát vásárolt a november 23-án zárult héten, ami az elmúlt hat hét legnagyobb vásárlása – közölte csütörtökön az USDA.

„A második ok az lenne, hogy két napja terjedt el egy történet egy esetleges orosz exporttilalomról. Ez önmagában elég lehet ahhoz, hogy előidézze a rövid pozíciók zárását” – tette hozzá.

Az USDA a múlt héten 1 927 800 tonnás kukorica-export értékesítést jelentett, ami jóval meghaladja a 600 000-1 200 000 tonnára vonatkozó kereskedelmi várakozásokat. Az USDA 1 895 300 tonnás múlt heti amerikai szójabab export értékesítésről is beszámolt, ami meghaladja a 850 000-1 500 000 tonnás várakozásokat.

Brazíliában ezen a héten a száraz és meleg időjárás várhatóan növeli a stresszt a szójabab termőterületein az ország északi felében, bár az időjárás-előrejelzések szerint a következő két hétben mérséklődik a hőség.

Európában a malmi búza 1,25 eurós plusz után 221 euróba, a kukorica 0,5 eurós áremelkedést követően 199,25 euróba, a repce 1,5 eurós lejtmenet hatására 450,75 euróba, a takarmánybúza pedig 4,6 angol fontos mínusz után 184 angol fontba került tonnánként a következő határidőre. 

(Fotó: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Hat hetes csúcson is járt a szójabab árjegyzése

2020. március 4. 07:47

A szójabab ára a tonnánkénti 332,25 dolláros szintre került, de korábban ennél magasabb szinten is kötöttek üzletet.

Nem várt készletadatok miatt zuhant a kukorica ára

2024. június 29. 07:10

Árcsökkenésekkel fejeződött be a hét terménypiacokon, egyedül az európai repce árszintje emelkedett a pénteki kereskedési napon.

Posztregisztrációs fajtakísérlet: itt vannak az eredmények!

2018. szeptember 26. 08:50

Összesen 46 őszi búza fajtát vizsgáltak a szakemberek a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének tizenegyedik alkalommal szervezett posztregisztrációs fajtakísérletében.

Vevői fölény az agrártőzsdéken

2020. augusztus 28. 08:17

Párizsban is határozott vásárlói fölény alakult ki, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is drágult.