Agrárgazdaság

Egy hónapon belül megkezdődhetnek az orosz gabonaszállítások Afrikába

Agrofórum Online

Oroszország egy hónapon-hat héten belül megkezdheti a gabonaszállítását az afrikai országokba – idézte az Interfax hírügynökség Dmitrij Patrusev mezőgazdasági miniszter szavait.

„Most az összes dokumentumot véglegesítjük. Úgy gondolom, hogy egy hónapon, vagy másfél hónapon belül elindulnak” – idézte Patrusev szavait az Interfax.

Vlagyimir Putyin elnök júliusban azt mondta afrikai vezetőknek, hogy több tízezer tonna gabonát ajándékoz nekik a nyugati szankciók ellenére, amelyek szerinte megnehezítik Moszkva gabona- és műtrágyaexportját.

„Készek leszünk Burkina Fasónak, Zimbabwének, Malinak, Szomáliának, a Közép-afrikai Köztársaságnak és Eritreának egyenként 25–50 ezer tonna ingyenes gabonát biztosítani a következő három-négy hónapban” – mondta Putyin akkor egy orosz-afrikai csúcstalálkozón.

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár „maroknyi adománynak” nevezte a megígért gabonát – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Oroszország júliusban felmondott egy megállapodást, amely lehetővé tette Ukrajnának, a világ egyik legnagyobb exportőre számára, hogy gabonát szállítson fekete-tengeri kikötőiből.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Az orosz export lassulása ellenére csökken a búza ára

2023. október 11. 11:10

Szinte mindegyik főbb termék ára csökkent a tengerentúlon és Európában a keddi kereskedési nap során a terménypiacokon.

Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre akar maradni

2022. július 6. 10:24

Az orosz gazdálkodók várhatóan hatalmas búzatermést takarítanak be ezen a nyáron, ami rekord export többletet hoz a 2022/23-as szezonban.

Csökkentek az orosz búza exportárai a múlt héten

2024. március 6. 13:10

Az orosz búza exportárai csökkentek a múlt héten a globális piac dinamikájával összefüggésben, de elemzők szerint ismét nőtt a szállítási volumen.

Jövő hét elején padlózhatnak le a terménypiacok

2024. február 24. 09:10

Mínuszokkal ért véget a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,6 százalékkal, a kukorica 1,5 százalékkal, a szójabab 1 százalékkal, a repce pedig 0,6 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is mínuszban zárt, a takarmánybúza ára stagnált.