Agrárgazdaság

Eladták a Boci csokit, újra magyar kézbe kerül

Agrofórum Online / Nestlé Hungária Kft.

Bő három évtized után ismét magyar tulajdonba kerül az ikonikus Boci csokimárka. A Cerbona vásárolta meg, a Melbával és a Párizsi Kockával együtt.

Valószínűleg sokan úgy hiszik, hogy a Boci csoki a szocialista korszak iparának terméke. Valójában azonban egy sokkal régebbi márkáról van szó, amely a két világháború között, 1927-ben született meg.

Eleinte szimplán Szerencsi tejcsokoládénak hívták, az 1950-es pedig megjelent a jellegzetes csengettyűs bocifigura a csomagolásán. A név azonban – bár erre a magyar fogyasztók többsége alighanem rosszul emlékszik – az 1980-as esztendőkig változatlan maradt, és csak nem sokkal a rendszerváltás előtt történt meg hivatalosan a névváltás, hogy megszülessen a Boci tejcsokoládé.

Az 1920-as évekbeli induláskor még sárga papírba csomagolták a finom főzőcsokoládét, és a hozzá való tejet a Szerencsi gyár saját tehenészete termelte meg. Eleinte csak pár mázsa készült a Bociból, de az 1930-as években már megindult az export is.

Az üzemet 1948-ban államosították, előbbi Szerencsi Csokoládégyárként, később Szerencsi Édesipari Vállalat néven működött. Az 1960-as években itt készült a csokoládés termékek közel egyharmada.

A céget 1991-ben privatizálták, így került a svájci Nestlé tulajdonába, ám a Szerencsi történetében most újabb éles váltás következett be. A Boci márkát ugyanis megvásárolja a 100%-ban magyar tulajdonban álló Cerbona, mégpedig a Melba és a Párizsi Kocka védjegyekkel együtt.

Meggyőződésünk, hogy a Cerbonánál jó kezekben lesz a Boci, és a jövőben is biztosított a nagy tradícióval rendelkező ikonikus márka sikere Magyarországon. Ezzel párhuzamosan a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária Édesség Üzletága számára, hogy olyan erősségeire és növekedést biztosító márkáira összpontosítson, mint a jól ismert KitKat és a nagy népszerűségnek örvendő Balaton

– mondta Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft ügyvezetője.

Az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább az érintett termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók megszakítás nélkül hozzáférhessenek kedvelt csokoládéjukhoz. A tranzakció 2024. május 22-én zárul – olvasható a Nestlé Hungária Kft. közleményében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fél év börtön feketevágásért – az ötvenes évek Magyarországa sejlett fel

2025. november 29. 09:10

A második világháborút követő évtized nem volt könnyű Magyarországon, a Rákosi-rendszer túlkapásai pedig külön nehezítettek a helyzeten.

Kína jót nevet a németeken, a sertéstartók bánják a kormányzat ügyetlenkedését

2025. november 27. 09:10

A kínai piac bezárulása érzékenyen érinti a német sertéstenyésztőket, miközben a spanyolok és franciák okos kiskapukat találtak.

Már rég nem a gazdák a termőföldek legnagyobb tulajdonosai, leleplező riport született

2025. november 19. 09:10

Amikor válság alakul ki a világban, a termőföldek – mint stabil és biztonságos befektetések – alaposan felértékelődnek. Lassan luxuscikké is válhatnak egy leleplező videó szerint.

Felrobbant a Black Friday, egy nap alatt annyit költöttek a románok, mint a magyarok egész évben

2025. november 14. 09:10

Itt a november, és elkezdődött a Black Friday szezon szerte a világban. Magyarországon takaréklángon költenek a fogyasztók, a szomszédos Romániában viszont minden rekordot megdöntöttek.