Agrárgazdaság

Élénken érdeklődtek a befektetők az agrárcégek papírjai iránt

Agrofórum Online

A május vásárlói fölényt mutatott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cég tőzsdei árfolyammozgása alapján. 17 cég kurzusa emelkedett és csak 8 vállalaté csökkent saját devizában nézve. A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek negatív képet mutatnak idei teljesítményük alapján.

Az április még kiegyenlített árfolyammozgásokat hozott, akkor 12 cég kurzusa emelkedett, 1 stagnált, 12 vállalaté pedig csökkent saját devizában nézve. Márciusban még az áremelkedések voltak túlsúlyban, ugyanis 19 cég kurzusa emelkedett.

Vezet a KWS

A német vetőmag-előállító és -forgalmazó cég, a KWS SAAT AG árfolyama 18,9 százalékkal emelkedett májusban. A világ legnagyobb műtrágyagyártója, a takarmány-előállítással is foglalkozó kanadai Nutrien árfolyama is nőtt, 11,4 százalékkal ment feljebb a papírok ára az elmúlt hónapban. A három legjobban teljesítő papír közé 11 százalékos drágulással a kompakt rakodókat gyártó, dél-koreai Doosan Bobcat Inc. került még be.

Sor végén a Kubota

A múlt havi lista végén a japán gépgyártó Kubota áll, az árfolyam 11,4 százalékot zuhant. Második legrosszabb 8,7 százalékos tőzsdei árfolyamcsökkenéssel a gyepgondozásban érdekelt amerikai Toro. Az amerikai húsipari óriásvállalat, a Tyson Foods 6,1 százalékos csökkenéssel fejezte be az elmúlt hónapot.

Türk Traktör és Baywa

Az idei esztendő öt hónapját nézve a globális traktorgyártó CNH Industrial NV résztulajdonában álló török traktorgyártó, a Türk Traktör áll a lista elején 40,2 százalékos ralival. A lista végén a Baywa Vink AG található 27,8 százalékos árfolyamzuhanással.

Inkább mínuszban az ETF-ek

A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek, azaz a tőzsdén kereskedett indexkövető befektetési alapok kurzusai 1,1 százalékos emelkedés és 5,6 százalékos csökkenés között szóródnak 2024 eddigi időszakára vonatkozóan.

A VanEck Vectros Agribusiness ETF, amely az etfdb.com adatai szerint az egyik legjelentősebb agrárpiaci ETF, 5,6 százalékos mínuszban áll. Az ETF által kezelt vagyon nagysága 760,7 millió dollár.

Az iShares MSCI Global Agriculture Producers ETF-kurzusa 4,6 százalékkal csökkent, a kezelt vagyon 125,6 millió dollár.

A First Trust Indxx Global Agriculture ETF-ben 9,7 millió dollár volt, ennek az árfolyama 2,4 százalékkal ment lejjebb eddig. Az iShares Emergent Food and AgTech Multisector ETF, amelyben 4,9 millió dollár volt a kezelt vagyon, 1,1 százalékkal értékelődött fel. A Global X AgTech & Food Innovation ETF 2,1 százalékkal lett olcsóbb, a kezelt vagyon 4,3 millió dollár.

Kiemelt kép: KWS

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Majdnem 2 millió forintig adómentesen? Erről sok őstermelő még nem is hallott!

2026. január 27. 07:10

Közel kétmillió forintig adómentesség és kevesebb adminisztráció vár az őstermelőkre 2026-ban.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Jó hónapot zártak az agrárcégek a parketten

2020. szeptember 5. 08:02

Az első nyolc havi listát a Türk Trakrtör vezeti 67,6 százalékos száguldással, amibe már bele kell érteni az augusztusi 14 százalékos mínuszt.

Cirok: mikor és hogy érdemes belevágni?

2025. január 20. 17:10

A cirok termesztése napjainkban felfutó tevékenységnek számít, de fontolóra kell venni, hogy milyen tényezőkkel kell számolnia annak, aki belefog.

KWS repce hibridek: Kulcs a sikerhez!

2020. június 15. 05:00

A KWS vállalat olyan egész Európára kiterjedő kísérleti hálózatban tesztelt repce hibrideket kínál a gazdálkodóknak, amelyek eltérő termesztési adottságokhoz is kiválóan alkalmazkodnak.

Megerősítette éves árbevételi kilátásait a KWS

2021. május 23. 09:38

A KWS csoport nettó árbevétele 5,8 százalékkal emelkedett a vállalat 2020/2021-es pénzügyi évének első kilenc hónapjában.