Agrárgazdaság

FAO: idén először emelkedtek a globális élelmiszerárak

FAO – Sajtóközlemény

A FAO megemelte a a 2022–23-as gabonakereskedelemre vonatkozó korábbi előrejelzését 472 millió tonnára.

Áprilisban, egy év után először, újra emelkedett az élelmiszerárak nemzetközi mutatója, ahogy drágult a cukor, a hús és a rizs – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). A FAO élelmiszerár-index, ami a havi árváltozásokat követi a legfontosabb élelmiszer-alapanyagok globális piacain, március óta 0,6%-ot emelkedett, és így 127,2 pontos átlaggal zárt.

Ezzel pedig 19,7%-kal múlta alul a 2022. áprilisi értékét, és 5,2%-kal haladta meg a két évvel ezelőttit.

A FAO cukorár-index 17,6%-kal ugrott meg március óta, és ezzel 2011 októbere óta nem látott szintet ért el. A mozgás oka a száraz időjárás miatti csökkentett termelési elvárások és eredmények Indiában, Kínában, Thaiföldön és az Európai Unióban, illetve a cukornád betakarításának kezdeti nehézségei Brazíliában és a nyersolaj drágulása a nemzetközi piacokon, ami megnövelte a cukornád alapú bioetanol iránti keresletet.

A húsfélék árindexe átlagosan 1,3%-kal erősödött a hónapban, főként a sertés- és a baromfihús magasabb jegyzésének okán, utóbbit az ázsiai piac importkereslete és termelése fűtötte, állategészségügyi problémák mellett. A marhahús ára szintén nőtt globálisan a vágásérett állatok számának csökkenése miatt, különösen az Egyesült Államokban.

Eközben az árak a további élelmiszer-alapanyag kategóriák esetében – a rizs kivételével – tovább csökkentek.

A gabonaárak 1,7%-kal csökkentek márciushoz képest, ezzel 19,8%-kal alulmúlva az egy évvel ezelőtti szintet. A búza ára a globálisan piacokon 2,3%-kal lett kevesebb, főleg a bőséges ausztráliai és oroszországi exportkészletek okán. A kukorica ára 3,2%-kal csökkent a dél-amerikai szezonális készletbővülés miatt. Másrészről, a megnövekedett költségek és a kedvezőtlen időjárás miatti kisebb
termés (leginkább Ázsián kívül) és az ázsiai vevők felvásárlásai magasan tartották a rizs nemzetközi árát.

Fontos, hogy továbbra is nyomon kövessük az árak alakulását és az emelkedés okait. Ahogy a gazdaságok magukra találnak a visszaesés után, növekszik a kereslet, keresleti nyomás alá helyezve az élelmiszerárakat

– mondta a FAO vezető közgazdásza, Maximo Torero.

Emellett a rizs drágulása komoly aggodalomra ad okot és kiemelt fontosságú a fekete-tengeri kezdeményezés megújítása, hogy elkerüljünk a búza és kukorica árának újabb megugrását

– tette hozzá.

Négyhavi csökkenés után a növényi olajok árindexe további 1,3%-kal zsugorodott áprilisban. A pálmaolaj ára stabil maradt, de a szója-, repce- és napraforgóolaj jegyzése csökkent a potenciálisan rekordméretű brazil szójatermés generálta szezonális hatás miatt.

A tejtermékek ára globálisan átlagban1,7%-kal mérséklődött a tejpor iránti tartósan gyenge globális keresletnek és a sajt bőséges elérhetőségének köszönhetően a nyugat-európai piacokon.

Frissített termelési és kereskedelmi előrejelzések

Az új FAO Gabonakészletek és -igények gyorsjelentés már korrigált számokkal szolgál a 2023-as búzatermelésre vonatkozóan. A globális kibocsátást 785 millió tonnára várják – a második legnagyobb ez idáig –, de valamelyest elmarad a tavalyitól részben az ausztráliai és oroszországi termelés 2022-es rekordtól való elmaradása miatt.

A kukorica esetében Brazíliában rekordmennyiséget várnak, míg Argentína kibocsátása az átlagosnál kisebb lesz a tartósan aszályos időjárás és a hőhullámok miatt. A kedvező időjárás jó termelési kilátásokat hozott Dél-Afrikában, ahol rekordközeli termés várható.

Mindeközben a rizstermelése vonatkozó 2023–24-es előrejelzések a La Niña hatása miatt az egyenlítő mentén és attól délre inkább vegyesek. A jövőt tekintve érdemes figyelni az El Niño jelenségre és annak esetleges nyári hatásaira az északi féltekén.

A FAO megemelte a 2022–23-as gabonakereskedelemre vonatkozó korábbi előrejelzését 472 millió tonnára, ami alig 2,2%-kal marad el az előző szezon rekordértékétől. A búzakereskedelem akár 2,3%-kal is bővülhet, a szemesterményeké 5,5%-kal. A rizs globális kereskedelme 2023-ban várhatóan 4,4%-ot zsugorodik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Emelkedő faárakat hozhat 2025

2025. január 30. 12:10

A lucfenyő iránti keresletjavulás és az exportpiacok erősödése pozitív kilátásokat kínál, de az európai piac problémái beárnyékolják a fejlődést.

A kakaó vezette a globális árupiaci áremelkedést tavaly

2025. január 30. 07:10

Nagy a baj a legkelendőbb élvezeti cikkekkel: a kakaó ára csaknem háromszorosára nőtt, az arabica kávé ára pedig 40 éves rekordot döntött.

Félmillió forint felett az átlagos agrárbér Magyarországon

2025. január 29. 10:10

Az előző év azonos időszakához képest novemberben a 10 százalékot is meghaladta a mezőgazdasági átlagbérek növekedése.

Trump februárban 10%-os vámot vetne ki Kínára

2025. január 27. 16:10

Trump 10%-os vámmal fenyegeti Kínát, ami sokkal kevesebb, mint amit a kampányában emlegetett. A vámot az Egyesült Államok gazdasága is megsínyli.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Megnyitotta kapuit a Nemzetközi Zöld Hét Berlinben

2019. január 20. 08:49

A Nemzetközi Zöld Hét 93 éves történetében az idén mutatkozik be a legtöbb kiállító, 61 országból 1750-en. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik, ami szintén rekord. Magyarország előkelő helyen, Franciaország és Lengyelország mellett kapott helyet.

Forgalomból kivont élelmiszereket kínálnak eladásra, visszaélnek a Nébih nevével

2023. július 13. 07:10

Az elmúlt napokban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nevével és adataival visszaélő csalók e-mailben léptek kapcsolatba gyanútlan ügyfelekkel: lefoglalt élelmiszereket kínáltak eladásra, amelyekről díjbekérőt is kiállítottak.

Csökkenti a vajak árát a Lidl

2023. február 8. 12:48

A Lidl Magyarország szerdától jelentős mértékben és tartósan csökkenti a kínálatában található, legnépszerűbb vajak árát.