Agrárgazdaság

Felpörgeti a konstancai kikötő vasúti fejlesztését a román kormány

Agrofórum Online

A román kormány jóváhagyja a vasúti infrastruktúra korszerűsítését a fekete-tengeri konstancai kikötőben egy második vasúti hozzáférési pont létrehozása érdekében. Mindez része az oroszok ukrajnai háborúja által kiváltott szélesebb körű beruházásoknak a kikötőben.

Az Európai Unió és a NATO-tag Románia Ukrajna legnagyobb alternatív gabonaexport-útvonala lett Oroszország 2022-es teljes körű inváziója óta. Konstancai kikötőjébe befektetések özönlöttek, beleértve az európai uniós forrásokat a kapacitás növelésére.

Stratégiai cél

„Továbbra is befektetünk Konstanca kikötőjének fejlesztésébe, amely stratégiai cél Románia számára – mondta Marcel Ciolacu miniszterelnök a bukaresti kormányülés elején. – A cél az, hogy a kikötőt fekete-tengeri logisztikai központtá alakítsák.”

A kormány több mint 750 millió lejt (162,5 millió dollárt) szán a vasúti felújítási munkálatokra.

Növelnék a logisztikai szerepet

Augusztusban Románia bejelentette, hogy meg kívánja vásárolni a szomszédos moldovai Giurgiulesti Duna menti kikötőt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD), mivel ezzel igyekszik növelni logisztikai szerepét Közép- és Délkelet-Európában.

5,17 millió tonna gabonát

Ukrajna 5,17 millió tonna gabonát szállított Konstancán keresztül 2024 első kilenc hónapjában – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

A konstancai kikötő iránti érdeklődés az ukrán gabonaexporton kívül is megnőtt, mivel számos vállalat áthelyezte tevékenységét kelet-európai olcsó gyártóközpontjaiba az ellátási láncok lerövidítése érdekében.

Csökkenő forgalom

Tavasszal még arról szóltak a hírek, hogy zuhant a konstancai kikötőn keresztüli ukrán gabonaexport. Ukrajna 3,05 millió tonna gabonát szállított exportra a román fekete-tengeri Konstancán keresztül 2024 első négy hónapjában, ami harmadával kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A Konstancán keresztüli gabonaexport összességében így is 14,8%-kal 10,7 millió tonnára nőtt az egy évvel korábbihoz képest az adott időszakban.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

A német vasút ukrajnai "gabonahidat" tervez

2022. július 21. 07:34

A német állami vasúttársaság, a Deutsche Bahn közölte, hogy gabonát tervez tehervonattal Ukrajnából Németország kikötőibe szállítani nagy mennyiségben.

Már 91 órás a gabonaszállító kamionok várakozási ideje a lengyel határon

2023. november 29. 13:40

Lengyel kamionosok és gazdálkodók éjjel-nappali blokádot indítottak az egyik legforgalmasabb ukrajnai határátkelőnél, meghosszabbítva a tiltakozást, amely miatt több mint ezer teherautó rekedt napok óta a határoknál felgyülemlő, sok kilométeres sorokban.

Az agráróriás szélenergia előállítását teszteli a hajózásban

2023. augusztus 27. 08:10

A Cargill, a világ egyik legnagyobb hajóbérlő cége a szél által támogatott meghajtást, mint tisztább energiaforrást vizsgálja.

A Rajna vízszintje emelkedik, de az északi szakaszon így is túl alacsony

2023. július 31. 05:40

A Rajna még mindig túl sekély a normál hajózáshoz Köln és Duisburg környékén. Egyes hajók, típustól függően, az északi régiókban csak félig megrakodtan tudnak közlekedni.