Agrárgazdaság

Gyengén hozott a békési búza is, tovább csökkentek a felvásárlási árak

Agrofórum Online

A búza 80 százalékát már learatták Békésben, ahol az eddigi 5,2 tonna/hektár körüli átlaghozammal nem túl elégedettek a gazdák. Egy évtized alatt 20 kilóval csökkent az egy főre jutó kenyérfogyasztás Magyarországon.

A magyar gazdák úgy gondolhatták, hogy a tavalyi – extrém mértékű aszályt hozó – év után idén csakis elégedettek lehetnek majd a kalászosok hozamaival. Nagyon úgy fest azonban, hogy a 2023-as esztendő is csalódást okoz számukra.

Az őszi búza betakarítása már az utolsó szakaszához érkezett, és úgy tűnik, hogy a hektáronkénti termésátlagok gyakran 5-6 tonna közé esnek, és a felvásárlási ár is alacsony (62–65 ezer forint).

Legutóbb Baranyából érkeztek kiábrándító hírek, ahol a takarmány minőségű búza aránya elérheti a 80–90 százalékot, amire még nem volt példa. A sikértartalom nagyjából megfelelő, a hektolitersúly azonban egyáltalán nem.

Mostanáig hihettük azt, hogy elszigetelt jelenségről van szó, ám a napokban Békésből is hasonló információk érkeztek, ahol a búza 80 százalékát már learatták. Eddig az átlaghozam 5,2 tonna/hektár körül alakul, a felvásárlási ár pedig (minőségtől függően) 55–62 ezer forint – idézte a beol.hu hírportál a Békés vármegyei aratási bizottság közleményét.

Raktározással, tárolással kapcsolatos gondok egyelőre nincsenek, a gabonának lesz hely. Mivel azonban jó termés ígérkezik napraforgóból és kukoricából, ezeknek a betakarításakor mégiscsak lehetnek majd raktározási problémák.

Ezzel párhuzamosan a Magyar Pékszövetség pedig arról számolt be, hogy az alacsony felvásárlási árak részükről nem vezetnek majd árcsökkenéshez, mert a hazai sütőipar csak úgy tud fennmaradni, ha tartják az eddigi árszintet.

Gondot jelent az is, hogy érezhetően csökken a pékárufogyasztás. A magyarok a kenyéren is takarékoskodnak, jobban odafigyelnek arra, milyen élelmiszerből mennyit vesznek a boltban. Nem csoda, hiszen tavaly a KSH adatai szerint 659 forint volt egy kiló kenyér, az idén már az 1000 forintot is megközelítette.

Míg tíz évvel ezelőtt évi 72 kilogramm kenyeret és emellett 10–12 kiló péksüteményt evett meg az átlag magyar fogyasztó, addig az elmúlt öt év alatt mára évi 50–52 kilogrammra csökkent a kenyérfogyasztás.

(Fotó: AGROTEC Magyarország Kft./Facebook)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Kína lemondott egy jelentősebb kukoricavásárlást

2023. április 25. 06:36

Jó látni, hogy a gabona- és olajosmag-árszintek a fizikai piac keresleti és kínálati trendjei alapján mozognak, de ki vannak téve a főbb külső kockázatoknak.

Jó napot zárt a párizsi gabonatőzsde

2020. május 21. 08:03

A búza kurzusa azt követően lódult meg, hogy a fekete-tengeri régióból olyan hírek érkeztek, mely szerint a terméskilátások alacsonyabbak a korábban vártnál.

Terményárak: megújuló remények – enyhe áremelkedéssel

2018. november 26. 08:02

A tőzsdei jegyzések mind az USA-ban, mind Európában olyan értékeket értek el, melyek korábbi minimumok közelébe kerültek és ez a korábbi eladási pozíciók lezárását vagyis vételi hullám elindulását eredményezte.

Hazavágta a búzát a kínai készletezés

2024. június 6. 21:50

Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a kukorica drágult valamelyest szerdán.