A Kim-dinasztia által diktatórikus módszerekkel vezetett Észak-Korea a kínai modell határozottabb átvételére készül a mezőgazdaságban, hogy megteremtsék az élelmiszer-ellátás biztonságát.
Észak-Korea még a 21. században is a világ legelzártabb, és ezáltal legtitokzatosabb államai közé tartozik. Az évtizedek óta a Kim-dinasztia által uralt ázsiai ország mezőgazdaságáról is viszonylag kevés információ jut el hozzánk. Annyi bizonyos, hogy ez az ágazat is komoly lemaradással és kihívásokkal küzdhet, nemegyszer súlyos éhínséggel kell szembenéznie a lakosságnak.
A legfrissebb hírek szerint Észak-Korea a kínai modell alkalmazására törekszik az agráriumban, elsősorban a termelékenység növelése érdekében. Kína az 1980-as években vezetett be ezen a téren reformokat, a termelőszövetkezetek mellett egyre több gazdálkodónak tette lehetővé, hogy a saját földjeiket művelve növeljék a mezőgazdasági kibocsátást, és ezáltal javítsák az élelmiszerellátás biztonságát.
Háztájit a népnek!
Észak-Koreában ma az alulgépesítettség, az inputanyaghiány legalább akkora problémát jelent az agráriumban, mint a mindent átszövő korrupció. A földek (részbeni) magántulajdonba adása, a háztáji gazdálkodás elterjesztése lenne a megoldás? Kína példáját tekintve, alighanem igen.
Bár a külső szemlélők számára ez nem nyilvánvaló, elemzők szerint Kim Dzsongun a 2011-es hatalomra kerülése óta tudatosan törekszik a mezőgazdasági szektor átalakítására. A területre vonatkozó (még 2009-ben kibocsátott) törvényt eddig 10 alkalommal módosították vagy egészítették ki.
A cél a magántulajdon erősítése, a decentralizálás, ám ennek jótékony hatásai egyelőre vajmi kevéssé érezhetők. Ennek legfőbb oka az, hogy a reformok ellenére az állam még mindig határozottan törekszik az élelmiszertermelés, -elosztás és -értékesítés központosítására, kevés teret hagyva a magánérdekeknek.
Mértéktelen korrupció
A mértéktelen korrupció is sok termelőnek szegi kedvét. Az állam elvileg megállapodást köt a gazdákkal, szabályozva azt, hogy mennyi termést kell kötelezően beszolgáltatniuk. Ám a végrehajtó hivatalnokok jó része ezt semmibe veszi, sokkal több termésre teszik rá a kezüket, vagyis kevesebb marad a szabadon értékesíthető mennyiségből, ami a tényleges hasznot jelentené a farmereknek.
Pedig a kínai modell konzekvensebb átvételével Észak-Korea komolyan nyerhetne. Míg 1975–1980 között Kínában csupán évi 3,2 százalék volt az agrárium kibocsátásának növekedése, addig 1980–1985 között (a reformok bevezetése után) ez évi 8,2 százalékra ugrott.
A képlet egyszerű Kim Dzsongun állama számára: vagy egyre nagyobb teret hagynak a magánszektornak, a háztáji gazdálkodásnak, a befektetéseknek, valamint új technológiákat vezetnek be, és új piacokat keresnek, vagy pedig évről évre szembe kell nézniük az éhínség rémével.
