Agrárgazdaság

Hatezer-hatszázzal csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma

Agrofórum Online

A 2021-es esztendő negyedik negyedévében 198,6 ezren dolgoztak a mezőgazdaságban Magyarországon, ez mintegy 6600 fővel kevesebb mint 2021 harmadik negyedévében. A 2020-as negyedik negyedéves adattól azonban 14 ezer fővel marad el a tavalyi szám – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Foglalkoztatottság című gyorstájékoztatójából.

A negyedik negyedéves adat így 3,2 százalékos negyedéves alapú csökkenést jelent a foglalkoztatottak számában az eredeti idősor alapján.

A KSH szezonálisan kiigazított idősora szerint a mezőgazdaságban 197,9 ezer volt a negyedik negyedéves foglalkoztatotti szám, ami 3,6 százalékos mínusz negyedéves alapon. A harmadik negyedévben 203,1 ezer volt a foglalkoztatottak száma. 2020-ban a negyedik negyedévben még 211,9 ezer szerepelt az adatsorban.

Az összes nemzetgazdasági ágban 2021 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 644 ezer fő volt. A 2021. november–2022. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 676 ezer főt tett ki, ami 75 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. A hazai elsődleges munkaerőpiacon nőtt a foglalkoztatottság, míg a közfoglalkoztatottak száma csökkent.

A 15–64 évesek közül 4 millió 568 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 73,9 százalék volt. A férfiak esetében a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 420 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk – demográfiai okokból – 0,9 százalékponttal, 78,4 százalékra nőtt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 58 ezerrel, 2 millió 148 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 2,7 százalékponttal, 69,5 százalékra emelkedett.

A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 274 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,8 százalékponttal, 28,0 százalékra nőtt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 1,5 százalékponttal, 87,7 százalékra, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 3,5 százalékponttal, 64,3 százalékra emelkedett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Lassan, de csökken az alma ára

2021. január 22. 08:12

A decemberinél olcsóbb csak tavaly áprilisban volt az alma, amely 2020-ban 42,4 százalékkal drágult.

A megszokottnál jobban nőttek az élelmiszerárak

2020. április 8. 13:16

Éves összehasonlításban az élelmiszerek ára 7,6 százalékkal nőtt, 0,6 százalékponttal élénkebben az előző havinál.

Főként a gyümölcsfélék, a gabona és az élő állat kibocsátása csökkent

2021. május 22. 04:47

A mezőgazdasági számlák előzetes adatai szerint 2020-ban az állattenyésztés volumene 1,3 százalékkal, a növénytermesztésé 3,3 százalékkal mérséklődött.

A mezőgazdaság hozzáadott értéke 3,9 százalékkal csökkent egy év alatt

2022. június 7. 10:34

Felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 11,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.