Agrárgazdaság

Jön, és mindent letarolni készül a szuperolcsó orosz diszkontlánc?

Agrofórum Online

A Mere orosz szupermarket hálózat 20 százalékkal alacsonyabb árakat ígér a Magyarországon megszokott piaci átlagnál – kérdés, hogy valóban terjeszkednek-e nálunk.

Úgy tűnik, egyelőre még nem dőlt el, hogy megjelenik-e Magyarországon is a Mere nevű orosz diszkontlánc, de a hazai sajtó máris nagy lelkesedéssel ír a „szuperolcsónak” titulált bolthálózatról.

A Haszon.hu oldal szerint a Mere 3 év alatt 200 üzletet szeretne nyitni nálunk, illetve 700 millió eurós (280 milliárd forintos) forgalmat terveznek, amivel egyelőre nem lennének egy súlycsoportban a legnagyobb piaci szereplőkkel. A listavezető Lidl bruttó forgalma 2022-ben például megközelítette az 1200 milliárd forintot.

A Mere szupermarket hálózatot 2009-ben alapították, és azóta már Belgiumban, Németországban, Csehországban, Lengyelországban és a Baltikumban is jelen vannak, vagyis nem számítanak újoncnak Európában.

1000 négyzetméteren, 20 százalékkal olcsóbban

A „hard diszkontláncok” közé sorolt, vagyis a termékeit rendkívül nyomott árakon kínáló orosz vállalat átlagosan 1000 négyzetméteres üzleteket működtet, és azok leginkább raktárakhoz hasonlítanak az egyszerű berendezésükkel (lásd vezérképünkön).

Cserébe viszont azt ígérik, hogy áraik a piaci átlagnál 20 százalékkal alacsonyabbak lesznek, ami a magyar vásárlók számára alighanem elég csalogatónak ígérkezik. Élelmiszerek, háztartási vegyiáruk, italok és iparcikkek szerepelnek majd a kínálatban, mintegy 1500-féle portéka közül válogathatunk – feltéve, ha valóban erre folytatják a terjeszkedést.

Tojás 40 forint alatt

A Telex munkatársai Szerbiában máris meglesték, mire képes egy Mere-bolt, és őket meggyőzték az ott látottak. Csak néhány kiragadott árucikk példaképpen: 1,5 literes ásványvíz 100 forintért kapható, Domestos tisztítószer 815-ért, fél kiló tészta 360-ért, 30 darab tojás 1160-ért.

A raklapra helyezett, zsugorfóliázott termékek nem túl „ínycsiklandóak” a nagy belmagasságú eladótérben, de ez például a magyar Metro-vásárlókat sem zavarta eddig. Viszont hűtőpultok és -szekrények helyett PVC-hőfüggönnyel elválasztott, hideg helyiségben dideregve navigálhatunk a hús- és tejtermékek között, ami némi kényelmetlenséget jelent.

Egy, a Telexnek nyilatkozó vajdasági magyar család szerint az alacsony árakat nem szenvedi meg a minőség, semmivel nem rosszabbak a termékek, mint más áruházakban. Rengeteg az orosz importáru, de vannak például Hajdú tejtermékek, illetve magyar feliratú kilós kutyaszalámi is. Kérdés, hogy az orosz–ukrán háborúval járó szankciók hogyan írják felül a Mere eredeti kelet-európai bővítési terveit.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

NAK: az árstop kivezetése segítené a magyar pozíciók megtartását

2023. január 18. 12:26

A magyar piaci pozíciók megmaradását az árstop mihamarabbi kivezetése is segítheti.

Tévhitek az élelmiszer-biztonságról - interjú Bánáti Diánával, a Debreceni Egyetem dékánjával

2019. augusztus 13. 10:16

Egyes országokban, így Magyarországon is, a fogyasztók irreális mértékben aggódnak olyan, élelmiszerekkel kapcsolatos tényezők miatt, amiről, mi szakemberek tudjuk, sokkal kevésbé lenne indokolt. Ezzel együtt pedig olyan dolgokról nem tudnak, amiről szükséges lenne, így az nem is aggasztja őket.

A jövő ételeit 3D nyomtatóval és lézerrel "főzik" majd!

2019. január 19. 04:34

A gép nagyjából úgy működik, mint bármelyik más 3D nyomtató, kipréseli magából az összekevert élelmiszereket. A lézersugarak pedig a printelt élelmiszerekre irányulnak és pontos hőmérsékleten főzik meg az ételeket. Mivel az eszköz információval rendelkezik az összes alkotóelemről egyedi módon összekombinálhatja azokat.

Sikamlós téma: szárnyal az ír csigatenyésztés

2018. december 23. 10:51

Csak ebben az évben hét vidéki településen nyolc új csigafarmot hoztak létre Írországban, így 41-re emelkedett a számuk. Amint az Irish Mirror írta, egy acre (0,4 hektár) „csigamező” 20 ezer eurós éves nyereséget is eredményezhet.