Agrárgazdaság

Kilenc hónapja csökkennek az élelmiszeripari termelői árak

Agrofórum Online

Az élelmiszer-, ital-, dohánytermékgyártás alágazatban az ipar termelőiár-indexe 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest júniusban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Ipari termelőiár-indexről közzétett gyorstájékoztatójából.

Ez azt jelenti, hogy az előző hónapokban látott mínuszos tartományban maradt a mutató. Májusban mínusz 4,6 százalék, áprilisban mínusz 4,9 százalék, márciusban mínusz 6,5 százalék, februárban mínusz 6,7 százalék, januárban mínusz 7,6 százalék, decemberben mínusz 4,9 százalék, novemberben mínusz 3,7 százalék, októberben pedig mínusz 1,8 százalék volt ez az adat.

Igaz, előtte pluszokat lehetett látni, de így is háromnegyed éve mutat csökkenő tendenciát a termelőiár-index az élelmiszeriparban. Tavaly szeptemberben 3,6 százalékkal, augusztusban pedig 7 százalékkal nőtt az index. Ez 2022 októberében 46,5 százalékon érte el az elmúlt évek csúcsértékét.

Mínuszban az értékesítési árak

2024. júniusban az ipari termelői árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 0,2 százalékkal mérséklődtek, az exportértékesítéséi 4,2 százalékkal növekedtek. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 1,2, az exportértékesítési árak 1,7 százalékkal nőttek, így az ipari termelői árak összességében 1,5 százalékkal voltak magasabbak. Az élelmiszeripar értékesítési árai 2,7 százalékkal alacsonyabbak voltak.

2,9 százalékos pluszban a feldolgozóipar

2024. júniusban a 2023. júniusihoz képest a belföldi értékesítés árai átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek, ezen belül a 60,0 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 2,9 százalékkal emelkedtek, a 38,6 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 6,5 százalékkal mérséklődtek.

Dráguló exportértékesítés

Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 1,4 százalékkal csökkentek, a beruházási javakat gyártókban 5,6, a fogyasztási cikkeket gyártókban 0,6 százalékkal emelkedtek az árak.

Az ipari exportértékesítési árak 4,2 százalékkal magasabbak voltak, ezen belül a 82,9 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 5,6 százalékkal emelkedtek, a 16,7 százalékos súlyú energiaiparban 5,8 százalékkal estek az árak.

Összesített adat

2024. január–júniusban a 2023. január–júniusihoz képest a belföldi értékesítés árai 4,6, az exportértékesítéséi 1,0 százalékkal mérséklődtek, így az ipari termelői árak összességében 2,3 százalékkal voltak alacsonyabbak.

(Kép: Pexels)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Újranyílnak az élelmiszeripari és kertészeti átmeneti támogatási programok

2020. augusztus 26. 09:17

A jelentősebb érdeklődés miatt úgy döntött az Agrárminisztérium, hogy az élelmiszer-feldolgozói és a dísznövény ágazat részére kidolgozott átmeneti támogatási programokat 2020. augusztus 31-én ismételten megnyitja.

Nőtt az agrárvállalatok hitelállománya

2019. május 23. 09:33

A mezőgazdaságban továbbra is a forinthitelek a meghatározóak, részesedésük a mezőgazdaság hitelállományán belül változatlanul 90 százalék felett van.

A magyar ásványvíz „királyhoz” került a Pepsi

2018. január 23. 11:52

A csehországi Karlovarské Minerální Vody és Balogh Levente üzletember közösen szerzik meg az amerikai PepsiCo magyarországi érdekeltségeit, míg a cseh és szlovák PepsiCo cégeket a KMW egyedül vásárolja meg.

AKI: nőtt a mezőgazdasági termékek kivitelének értéke

2023. január 12. 14:59

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitelének értéke 9,844 milliárd euróra, behozatala 6,878 milliárd euróra nőtt 2022 első háromnegyedévében az első félévi 6,519 milliárd eurónyi export, valamint 4,383 milliárd eurónyi importról - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítésében.