31℃ 17℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra
Agrárgazdaság

Kína máris visszavág a vámháborúban, ez az amerikai mezőgépgyártóknak fájni fog

MTI

Válaszul az amerikai kormánynak a kínai importtermékekre kivetett egyoldalú vámokra, Kína február 10-től viszontvámokat vet ki az Egyesült Államokból származó egyes importárukra – közölte a kínai pénzügyminisztérium.

„Az amerikai kormány február 1-jétől egyoldalúan 10 százalékos vámot vetett ki a Kínából érkező összes importárura, súlyosan megsértve a Kereskedelmi Világszervezet szabályait. Ezért Kína február 10-től viszontvámokat vet ki egyes, az Egyesült Államokból importált árukra” – idézte a minisztérium hivatalos weboldalát az MTI.

A minisztérium tájékoztatása szerint Kína a meglévő vámtételeken felül 15 százalékos vámot vet ki a szénre és a cseppfolyósított földgázra, valamint további 10 százalékos vámmal terheli az Egyesült Államokból érkező nyersolajat, mezőgazdasági gépeket, gépkocsikat és kisteherautókat.

A kínai kereskedelmi minisztérium és vámhivatal közölte azt is, hogy az ország nemzetbiztonsági érdekeinek védelmében exportellenőrzést vezet be a volfrám, tellúr, ruténium és molibdén tartalmú termékekre is.

„A két szervezet megsértette a szokásos piaci kereskedelmi elveket, megszüntette a kínai vállalatokkal folytatott rendszeres kereskedelmet, és diszkriminatív intézkedéseket fogadott el a kínai vállalatokkal szemben, így súlyosan sértette törvényes jogaikat és érdekeiket” – fogalmaztak.

A kereskedelmi minisztérium nyilatkozatában azt is megemlítette, hogy Kína jogainak és érdekeinek védelme érdekében panaszt nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) is, mert elmondásuk szerint az újonnan kivetett amerikai vámok súlyosan megsértik a WTO szabályait.

„Ez a felháborító cselekedet az egyoldalúságra és a kereskedelmi protekcionizmusra jellemző. Kína készen áll arra, hogy a WTO-tagországokkal együtt kezelje a kihívásokat, és sürgetjük az amerikai felet, hogy hozza helyre hibáit” – hangsúlyozták.

Kína határozottan elutasította az Egyesült Államok döntését, hogy a Kínából származó árukra február 1-től további 10 százalékos vámot vetett ki, aminek indokaként Donald Trump amerikai elnök a kelet-ázsiai ország elégtelen hatósági fellépését említette a kábítószer, a fentanil előállítása ellen.

„Donald Trump amerikai elnök egyoldalú lépése súlyosan sérti a nemzetközi kereskedelmi szabályokat, ezzel nemcsak a saját problémáját nem oldja meg, hanem megzavarja a két ország közötti normális gazdasági és kereskedelmi együttműködést is” – közölte a minisztérium szóvivője.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Jó kétéves csúcson a szójabab árjegyzése

2020. szeptember 4. 05:58

Kína, a világ legnagyobb szójabab-importőre az élelmezésbiztonság növelése miatt vásárol jelentős mennyiségben szójababot.

Megduplázódhat az amerikai export Kínába

2019. december 17. 16:43

Robert Ligthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője kijelentette, hogy a kereskedelmi tárgyalások első szakaszának lezárása alapján a következő időszakban megduplázódhat a Kínába irányuló export volumene, melynek nagyobb része mezőgazdasági termék lehet.

Tíz százalékkal csökkenhet az őszi búza vetésterülete Oroszországban

2020. október 11. 04:36

A párizsi árutőzsdén a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is többe került a pénteki záráskor, mint egy nappal korábban.

Kínai almalé-sűrítményt ihat Európa?

2019. július 10. 11:47

A lengyel termelés valószínű csökkenésével Kína vélhetően almalé-sűrítményt értékesít majd Európában is, főképp bekeveréshez.