8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárgazdaság

Kína nagy mennyiségben vásárol ukrán kukoricát

Agrofórum Online

A kínai importőrök feltehetően nagy mennyiségben vásároltak takarmánykukoricát Ukrajnából az elmúlt két hétben – közölték ázsiai és európai kereskedők.

A kereskedők pontos mennyiséget nem tudtak megmondani, de többen azt mondták, hogy több százezer tonnát tehet ki a mennyiség. Az európai kereskedők egyes becslései 500 000 és 1 millió tonna között mozog ez az adat október és december között.

Egy ukrán kormányzati forrás is megerősítette a kukoricaértékesítést Kínának, Oroszország kulcsfontosságú szövetségesének.

A kínai importőrök körülbelül 10-12 Panamax teherhajónyi rakomány ukrán kukoricát vásároltak novemberi/decemberi szállításra”

– mondta egy nemzetközi gabonakereskedelmi vállalat szingapúri kereskedője, utalva a hajó méretére, amelynek kapacitása általában meghaladja a 60 000 tonnát. „Ukrajnában lehet jelenleg a legolcsóbban kukoricát vásárolni” – mondta a kereskedő.

Egy ukrán kormányzati forrás azt mondta:

Nem tudom megmondani a mennyiséget, de tudom, hogy sok kereskedő dolgozik ezen, és ez jó trend az ukrán kukorica esetében.”

Oroszország de facto blokádot próbált bevezetni a Fekete-tengeren keresztül szállított ukrán gabonaexportra.

Az ukrán gazdák szerint a belföldi gabonaárak 40%-kal csökkentek országukban a szabad exportképtelenség miatt, és ez arra készteti őket, hogy átgondolják a jövő évi vetési terveket.

A Kijev által létesített új tengeri folyosó a dunai kikötőkkel együtt sem tudja kompenzálni az odesszai kikötői csomópontból és Mikolajiv kikötőből korábban működő exportútvonalakat. Kína hagyományosan az egyik legnagyobb ukrajnai kukorica felvásárló az állati takarmányszükségletek kielégítésére.

Az európai kereskedők szerint a Kínával kötött legújabb megállapodások lehetővé tehetik az eladók számára a szállítási útvonal kiválasztását. Ez akár közvetlen óceáni szállítást is jelenthet az odesszai régió kikötőin keresztül, ha Kijev új hajózási csatornája sikeres lesz, mondták a kereskedők. Ellenkező esetben a román kikötőket is igénybe lehetne venni – tették hozzá.

Ukrajnából nagy mennyiségű kukoricát exportálnak. Az APK-Inform mezőgazdasági tanácsadó cég becslése szerint idén 25,6 millió tonna kukoricát tudtak betakarítani, 19 millió tonnát pedig potenciálisan exportálhatnak.

A kijevi mezőgazdasági minisztérium adatai szerint Ukrajna ebben a szezonban eddig 2,6 millió tonna kukoricát exportált, ebből szeptemberben 545 000 tonnát.

A nagy kínai hazai kukoricatermés és a Brazíliából érkező növekvő import várhatóan elárasztja a kínai piacot az elkövetkező hetekben, csökkentve a keresletet más gabonafélék iránt – jelentette a Reuters.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Svájcból hozott no-till technológia a Tisza mellett - a fenntarthatóságért

2021. május 14. 08:12

A no-till rendszerrel is elérhető magas hozam, de a cél nem ez, hanem az optimális termés. Ez az egyik legfontosabb elve a svájci születésű, 2018 óta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaföldvár határában gazdálkodó, és az Alföldön a direktvetést, a no-till rendszert bérmunkában is sokfelé alkalmazó Reto Stockernek.

Házikert Videó

A bőséges készletek miatt tovább esett a búza ára

2023. augusztus 16. 10:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, miközben a repce ára emelkedett.

Négyéves csúcson a szójabab ára

2020. november 6. 06:05

A chicagói szójabab-határidők négyéves csúcsot értek el csütörtökön, mivel a szárazság Dél-Amerika termőterületein már komoly kínálati aggályokat vet fel az egyre inkább élénkülő kínai kereslet idején.

„A kukorica gyomirtásban alacsony hektárköltség és maximális hatás egyszerre adott az IKR Kukorica Poszt Golddal”

2022. június 15. 05:36

A kukoricatermesztők egyetértenek abban, hogy sosem volt annyira lényeges a fajtákban kódolt maximális termésmennyiség elérése, mint most.