Agrárgazdaság

Magas adók: meddig tudnak lépést tartani a gazdák?

Agrofórum Online

Több az adó a gázolajra és a traktorokra: a gazdálkodók arra panaszkodnak, hogy a német szövetségi kormány gyengíti „európai versenyképességüket”.

Mezőgazdasági gázolaj-támogatás? „Ez még az én időm előtt volt” – mondja Martin Häusling, aki Németországban 2009 óta a Zöldek színeiben vesz részt az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának munkájában, azaz már a harmadik választási ciklusban.

Valójában a mezőgazdasági gázolaj-támogatás 2000-ben kezdődött az országban, a kancellár Gerhard Schröder volt akkor, a cél pedig a „német mezőgazdasági és erdészeti vállalkozások versenyképességének erősítése a többi EU-tagállamhoz képest”.

Mezőgazdasági gázolaj

Mi maradt meg belőle? A német gazdálkodók és erdészek a közelmúltban évente 440 millió euró adót igényeltek vissza a gázolaj után az adóhivataltól. A Gazdaszövetség (DBV) számításai szerint azonban egy németországi gazdálkodó még e részleges visszatérítés után is lényegesen többet fizetett, mint a legtöbb EU-tagországban a kollégái.

Ha megnézzük a jelenlegi helyzetjelentésben szereplő Európa-térképet, az látható: 18 EU-tagállam alacsonyabb adót vet ki a mezőgazdasági dízelolajra, köztük olyan nagy előállítók, mint Spanyolország és Olaszország, de Franciaországnak, Hollandiának és Lengyelországnak is kisebb az adója. 

Julia Klöckner (CDU) volt mezőgazdasági miniszter szerint nem bölcs dolog, hogy a jelenlegi kormánykoalíció ezt a lehetőséget vissza akarja vonni és ilyen nagy terhet rakna a mezőgazdaságra. 

Sok kritika érte a szövetségi kormányt

Németországban az is előfordul, hogy a traktorok – mint minden mezőgazdasági jármű – korábban mentesültek a gépjárműadó alól. Ily módon az állam 480 millió eurót juttatott a gazdáknak. „A mezőgazdasági gázolaj-adókedvezmény és a traktorok adómentessége olyan eszközök, amelyek tehermentesítik a kistermelőket és a biogazdálkodással foglalkozó vállalkozásokat” – mondja Häusling.

A Zöldek szerint mindkét kedvezmény eltörlése „rossz jelzés lenne a mezőgazdaság átalakítására” – számolt be a német ZDF. Ezért gazdák ezrei tüntettek Berlinben a szövetségi kormány által tervezett mezőgazdasági gázolaj-támogatás és a gépjárműadó-mentesség megszüntetése ellen.

Miért nehéz az uniós összehasonlítás?

A többi uniós országgal való összehasonlítás azonban különösen nehéz a társadalombiztosítási rendszerek különbségei miatt. Egyes vélemények szerint a német gazdálkodók egyértelműen rosszabb körülmények között élnek, mint a többi uniós tagállamban dolgozó kollégáik. 

(Fotó: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Származási igazolványhoz kötött az erdőtelepítési támogatás

2021. március 28. 08:39

Az erdészeti szaporítóanyag megvásárlójának a facsemeték beszerzése során arra kell figyelmet fordítania, hogy a megvásárolni kívánt erdészeti csemetét engedélyes csemetekertben állították-e elő, és hogy a vásárláskor szállítói származási igazolványt kapjon a termelőtől.

Csekély összegű támogatást kaphatnak a méhészek

2019. július 12. 13:03

A kérelmező a 2018. november 15. napján a TIR nyilvántartásban szereplő méhállomány alapján, méhcsaládonként 500 Ft támogatásra jogosult.

5 milliárd eurós támogatás a poszt-Brexit időszakban

2021. szeptember 30. 04:38

Az Európai Unió 5 milliárd eurós támogatást nyújt 2025-ig azon országok számára, amelyeket valamilyen formában hátrányosan érintett az Egyesült Királyság (UK) távozása a közösségből- a freshplaza.com szerint.

Támogatás igényelhető a rezisztenciavizsgálatok elvégzésére

2023. szeptember 5. 09:10

Az antibiotikum kezelésnek ellenálló bakteriális fertőzések jelentős köz- és állategészségügyi kockázatot hordoznak.