Agrárgazdaság

Moldovai áruként érkezhetett az ukrán gabona Romániába

MTI

Az Európai Bizottság szeptember 15. után nem hosszabbította meg az Ukrajnából érkező gabonára és olajos magvakra korábban bevezetett korlátozó intézkedéseket. Magyarország saját hatáskörben viszont még szélesebb körű tilalmat vezetett be, Románia pedig érdekes „trükközésre” mutatott rá.

Moldovai áruként érkezett Romániába az ukrán búza és repce – állítják a román mezőgazdasági termelők a bukaresti kormányhoz eljuttatott, a Maszol.ro hírportál által idézett levelükben.

„Bár azt mondták, hogy március 15. és szeptember 15. között betiltották az ukrán búza, az árpa, a repce, a napraforgó és a kukorica szállítását Romániába, Lengyelországba, Magyarországra, Szlovákiába és Bulgáriába, az európai, az ukrán és a nemzeti hatóságok ezt nem tartották be, amit a statisztikai adatok bizonyítanak” – idézi a gazdáknak a kormányhoz intézett levelét a kolozsvári lap.

Az országos statisztikai intézet (INS) adatai szerint egyes, az ukrajnai tiltólistán szereplő mezőgazdasági termékekből a korábbinál sokkal nagyobb mennyiség érkezett Moldovából Romániába – olvasható az MTI hírében.

Májusban, amikor életbe lépett az ukrán exporttilalom, Románia 14,5 ezer tonna búzát importált a Moldovai Köztársaságból, júniusban pedig 14,9 ezer tonnát. 2022 áprilisában és májusában Románia egyáltalán nem importált búzát Moldovából, júniusban pedig mindössze 548 tonnát.

Hasonló a helyzet a repcénél is: az idén májusban 716 tonna repce érkezett Romániába a Pruton túli köztársaságból, júniusban pedig 1800 tonna. Egy évvel korábban a Moldovai Köztársaság még egyáltalán nem exportált repcét Romániába.

Levelükben a gazdálkodók megállapítják, hogy az illegális ukrán export árt a román mezőgazdaságnak, mivel az uniós minőségi szabványoknak nem megfelelő ukrán termékeket romániaiakkal vegyítik, majd román áruként küldik tovább külföldi megrendelőknek.

„Ezzel a bevált partnerek bizalmának elvesztését kockáztatjuk” – olvasható a Maszol által idézett levélben. A bukaresti kormány egyelőre nem korlátozta az ukrán mezőgazdasági termékek importját, miután szeptember 15-én lejárt a Romániára, Magyarországra, Lengyelországra, Szlovákiára és Bulgáriára érvényes uniós tilalom.

Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfői bejelentése szerint Románia csak akkor hosszabbítja meg az ukrán mezőgazdasági termékek szeptember 15-én lejárt behozatali korlátozásait, ha ígéretei ellenére az ukrán fél újra próbálná indítani a Romániába irányuló exportot.

(Fotó: AGRI Solutions/Facebook)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Több gabonát és gabonakészítményt exportáltak az országból

2024. május 15. 11:10

Nőtt az exporttöbblet, javult a külkereskedelmi mérleg februárban, főleg a gabonának és gabonakészítményeknek köszönhetően.

Cherokee – Teljeskörű védelem a sikeres kalászos gabonatermesztés érdekében

2019. április 5. 10:01

A kalászos gabonák termesztése során a gazdálkodók különböző növénykórtani problémákkal találkozhatnak, amelyek egyaránt befolyásolják a várható termés mennyiségét és minőségét.

XVIII. Kalászos Gabona Fórum Visegrádon

2018. szeptember 18. 17:01

Őszi árpából szinte biztos, hogy vetőmaghiányra kell számítani, tritikálénál valószínűsíthető, hogy el fog fogyni a szaporítóanyag, míg őszi búzánál a szakmailag elfogadható 40%-os (vagy a fölötti) felújítási arányhoz biztosított a fémzárolt vetőmag.

Szakmázzunk a BAYER-rel! – Színre lépett az új fungicid generáció: Ascra Xpro

2020. március 25. 12:03

Változik a magyarországi és a Kárpát-medencei kalászos gabona termesztése: alacsonyabb szinten állandósult a kalászosok súlya a vetésforgóban, növekszik a termesztés intenzitása és növekednek a termésátlagok is. Annak érdekében, hogy a megváltozott piaci környezetben is megőrizzük versenyképességünket, felül kell bírálni a termesztéstechnológiánk elemeit, és ahol szükséges, újítanunk kell.