Agrárgazdaság

Nébih: nőtt a magyar élelmiszerek aránya a boltokban

MTI

A legfontosabb, legkeresettebb élelmiszerek kínálatában nőtt a magyar termékek aránya tavaly - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) osztályvezetője a Magyar Húsiparosok Szövetségének csütörtöki sajtórendezvényén Budapesten.

Kasza Gyula közölte, hogy a Nébih vizsgálata szerint 2020-ban 70,5 százalék, 2021-ben 71,3 százalék volt az üzletekben a belföldi beszállítók termékeinek aránya.

A magyar tulajdonú üzletláncok teljesítettek a legjobban, a Coop kínálatában 82,2 százalékos, az CBA boltjaiban 78,7 százalékos részesedést mért a magyar termékekre a hivatal. A magyar áru aránya jellemzően az alacsonyabb hozzáadott értéket tartalmazó termékcsoportokban magasabb – mondta.

A Nébih előadója a tapasztalatok alapján a bolti kínálat gyakori hibái közül kiemelte a pontatlan jelöléseket, amelyek az élelmiszerbiztonságot ugyan nem veszélyeztetik, de megjegyezte, hogy például a származási országot sokszor nem tüntetik fel.

A rendezvényen bemutatott adatok a 10 legnagyobb üzletláncra kiterjedő, 2021 szeptembere és novembere közötti vizsgálat eredményei voltak. A Nébih 60 kiskereskedelmi egységben vizsgálta a legalapvetőbb élelmiszereket, többek között a csirke- és sertéshúst, húskészítményeket, tejet és tejtermékeket, tojást, mézet, zöldségeket, gyümölcsöket, konzerveket, befőtteket. Az ellenőrzött termékeket a hivatal szakemberei úgy válogatták össze, hogy a lehető legjobban reprezentálják a magyar élelmiszeripar kibocsátását. A hivatal az idén is tervez hasonló vizsgálatot

– mondta Kasza Gyula.

A GfK Hungária Kft. üzletág-igazgatója, Turcsán Tünde kiemelte, hogy az élelmiszerfogyasztással együtt a vásárlások is átalakultak az elmúlt években. A legnagyobb változást a járvány idézte elő, a vevők ennek hatására ritkábban mentek üzletekbe, de többet költöttek, egyszerre nagyobb mennyiséget vásároltak.
Az összforgalom az elmúlt hónapokban is nőtt, de feldolgozott húsból tavaly már kevesebb fogyott, mint 2020-ban. A csökkenés legfőbb oka az áremelkedés lehet, hiszen például a húsvétkor különösen népszerű sonkák és füstölt húsok 2019 óta több mint 21 százalékkal drágultak, de a termékkategória átlaga is majdnem eléri a 14 százalékot – mondta.

A GfK összesítése szerint 2021 húsvétjára 3,2 millió háztartás 17,1 milliárd forint értékben összesen 7992 tonna sonkát, füstölt húst vásárolt, ami háztartásonként 2,5 kilogrammot, illetve 5400 forintot jelent. A magyar vásárlók a többi húsáruhoz viszonyítva aránylag ritkán vásárolnak ilyen termékeket

– tette hozzá Turcsán Tünde.

A Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke a sertéshús további jelentős drágulására számít. Éder Tamás szerint nehéz lesz a következő hónapokban elfogadtatni az üzletláncokkal és a vevőkkel az áremelkedést, de mást nem lehet tenni, mert tönkremennének a húsfeldolgozók. A takarmánygabona, az energia, a logisztika, a csomagolás, a munkaerő tavaly is sokat drágult, az év első hónapjaiban pedig ismét nagyot ugrottak a költségek – mondta.

Az érdekképviseleti vezető nem tartja kizártnak, hogy a drágulás miatt visszaesik a forgalom, illetve sokan az olcsóbb termékeket keresik majd, ezért egyre gyakrabban jelenhetnek meg a kínálatban a helyettesítő termékutánzatok, a külföldről behozott olcsó tömegáruk.

Ha visszaesik a jövedelmezőség, a termelők a korszerűsítéseken spórolhatnak, de ezzel gyengülhet a versenyképességük, ezért különösen nagy szükség lesz fejlesztési támogatásokra

– tette hozzá.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a jobb minőségű húsvéti termékek a hosszabb érlelés miatt még olyan sertésből készülhetnek, amelyet az év eleji drágulás előtt dolgoztak fel, így az ünnepi kínálatból még lehet viszonylag jó áron válogatni. Éder Tamás szerint bizonytalan eredetű terméket sosem szabad venni, a minőséget pedig azért is érdemes figyelembe venni, mert az olcsóbb és a drágább sonka gyakorlatilag két különböző termék, nem pusztán az árukban különböznek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

1300 embert küldenek el: nagy bajban a bajor agrárcég

2024. december 16. 12:40

A mezőgazdasági és építőanyagokkal foglalkozó BayWa mezőgazdasági csoport 1300 állás megszüntetését tervezi a következő három évben.

Rekordmagasra emelkedett egyes európai műtrágyák ára

2024. december 16. 11:10

A műtrágyagyártók a magas gázárak miatt kényszerülnek a pétisó árának emelésére. A karbamid és az UAN-oldat árai egyelőre nem változtak.

Emelkedhetnek a közeljövőben a sertéshúsárak az EU-ban

2024. december 9. 12:10

A termelési költségek nőnek, és betegségek is terhelik a sertéságazatot. Emiatt várhatóan csökken az állatlétszám és nő a hús ára.

Novemberben kilőtt a Deere & Company árfolyama

2024. december 6. 15:40

A három legjobban teljesítő papír közé került 10,1 százalékos drágulással a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó CNH Industrial NV.

Ne hozzunk be növényi károsítókat az országba!

2019. május 13. 07:49

Fontos tudni, hogy még az egészségesnek tűnő növények is rejthetnek magukban kockázatot, ugyanis a károsítók nem minden esetben láthatóak szabad szemmel, olykor pedig tünetmentesen is jelen lehetnek.

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében

2023. március 17. 18:26

A szeles és napsütéses napokat követően a hétvégére várható száraz, jelentősebb csapadék nélküli időjárás megnöveli az erdőre átterjedő szabadtéri tüzek kialakulásának veszélyét.

Ismét bizonyította kiválóságát a Tokaji borvidék leghíresebb itala

2022. november 9. 13:12

Hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontból is mindenben megfeleltek a tokaji aszúk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén.

A biomassza-termelők igazolásait ellenőrzi a Nébih

2020. november 22. 09:28

Az uniós és hazai szabályozás alapján a bioüzemanyag-alapanyagok hatósági nyomon követhetősége rendkívül hangsúlyos, ennek megfelelően a Nébih is kiemelten vizsgálja a termesztett biomassza-tételekre kiadott termelői nyilatkozatok megfelelőségét.