19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárgazdaság

Olaszország mégsem rögzíti az alapvető élelmiszerek árát

Agrofórum Online

Olaszország visszafogta inflációellenes terveit, miután a termelők megtagadták, hogy megállapodjanak az áruházláncokkal a fogyasztási cikkek árának szabályozásáról – közölte három, a tárgyalásokat ismerő forrás.

Az EU-harmonizált fogyasztói áradatai szerint az éves infláció júliusban 6,4 százalékra lassult az országban a júniusi 6,7 százalékról, de az élelmiszerek, valamint a háztartási és testápolási cikkek árai 10,4 százalékkal emelkedtek, valamivel kisebb mértékben, mint az előző hónapban.

A szegények megsegítése érdekében a római kormány megpróbált megállapodást kötni a termelők és a kiskereskedők között az élelmiszerek és más alapvető termékek árának korlátozásáról az októbertől decemberig tartó időszakra.

A résztvevő kiskereskedelmi üzleteket állami matricákkal jelölték volna meg az olasz zászló zöld, fehér és piros színeiben, az év utolsó három hónapjára pedig az „inflációellenes negyedév” felirat utalt volna. A megállapodásnak „döntő csapást” kellett volna mérnie az inflációra – mondta korábban Adolfo Urso ipari miniszter.

A résztvevők azonban csütörtökön azt közölték, hogy a kormánynak nem sikerült támogatást szereznie az ipari szövetségektől, így a szupermarketeknek nem állt szándékában támogatni a tervet.

Ennek eredményeként a kormány egy közös nyilatkozatban állapodott meg a szupermarketekkel és a boltosok szövetségeivel, amelyek szerint szeptember 10-ig meg kell hirdetni az árakat a negyedik negyedévre.

A Reuters szerint a nyilatkozat elismeri, hogy az iparági szövetségek mindeddig nem voltak hajlandók aláírni semmilyen megállapodást.

A tartósan magas infláció komoly fejfájást okoz a nacionalista miniszterelnöknek, Giorgia Meloninak, aki szintén egyre növekvő elégedetlenséggel néz szembe a több százezer embert sújtó szegénységi segélyprogram megnyirbálása miatt, amelyről a kormánya döntött.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Terméskiesést okoz a hőség az olasz almatermelésben

2019. augusztus 30. 13:02

A Prognosfruit legfrissebb adatai szerint Olaszország az EU második legnagyobb almatermelője.

Globális csemegeszőlő-kereskedelmi körkép

2021. május 22. 07:37

Meglehetősen nagy a nyomás a Közel- és Távol-Keletre vezető hajózási kereskedelmi útvonalakon, és ez megnehezíti a speciális piacok szőlőkereskedelmét Kína, Vietnám, India, Izrael esetében egyaránt.

Gépipari piaci növekedés termelési kockázatokkal

2022. május 21. 07:36

2022-ben az olasz mezőgazdasági gépek kereskedelme jó szinten maradhat, a piaci ösztönzők és a finanszírozási megoldásoknak is köszönhetően.

Olaszország már aszályügyi különleges biztost nevez ki

2023. április 9. 06:36

Matteo Salvini infrastrukturális miniszter nyilatkozatában azt mondta, hogy a kabinet jóváhagyott egy rendeletet, amely előírja, hogy az aszályprobléma kezeléséhez szükséges összes intézkedést az aszályügyi biztos fogja át.