Agrárgazdaság

Oroszország folyami kikötőre és gabonasilóra csapott le Ukrajnában

Agrofórum Online

A RIA orosz állami hírügynökség szerint orosz csapás érte az ukrajnai Izmajil kikötőt. A beszámoló szerint az ukrán hadiflotta hajójavító műhelyét, román "zsoldosok" egy bázisát, egy üzemanyagraktárt, valamint egy külföldi haditechnika tárolására használt magtárat ért támadás, közben a kikötői és gabonainfrastruktúra is megsérült.

Izmajil a Duna-deltában. Kép: Google Térkép

A RIA Szergej Lebegyevre hivatkozott, akit az ukrajnai Mikolajiv kikötőváros földalatti csoportjának koordinátoraként írt le, és akinek forrásai vannak Izmajilban, Ukrajna fő belvízi kikötőjében a Duna északi oldalán a Romániával közös szakszon. Lebegyev azt mondta, hogy nyolc külön orosz csapást mértek Izmajilra, és egy olajterminált, az ukrán haditengerészet javítótelepét, egy külföldi erők befogadására alkalmas kikötőépületet, valamint egy gabonatároló egységet és egy silót is eltaláltak. A koordinátor elmondta, hogy külföldi katonai eszközöket is tároltak utóbbiban.

A Reuters nem tudta ellenőrizni Lebegyev állításait. Az ukrán hatóságok által közzétett videón látható, amint a tűzoltók létrákon küzdenek egy hatalmas lánggal egy többszintes épületben. Több másik nagy épület romokban hevert, és legalább két összeroncsolt silóból gabona ömlött ki a felvételeken.

Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes szerint az orosz támadások csaknem 40 ezer tonna gabonát károsítottak meg, amelyet afrikai országokba, valamint Kínába és Izraelbe szántak. „Moszkva egy globális katasztrófáért vív csatát” – mondta Volodimir Zelenszkij elnök éjszakai videóbeszédében.

Őrültségükben szükségük van a világ élelmiszerpiacainak összeomlására, árválságra, ellátási zavarokra.”

A kereskedelmi hajók műholdas nyomkövetési adatai azt mutatták, hogy több tucat nemzetközi felségjelű hajó állt meg és vetett horgonyt a Duna torkolatánál, közülük sokan bejelentkeztek Izmajilba, hogy nyilvánvalóan megpróbálják áttörni az orosz blokádot.

A NATO-tag Romániával szemben található kikötő a gabonaexport fő alternatív útvonala Ukrajnából, mivel az orosz blokád július közepén leállította a forgalmat Ukrajna fekete-tengeri kikötőiben.

Két iparági forrás azt mondta a Reuters munkatársának, hogy felfüggesztették a kikötői tevékenységet. A tengeri kikötői hatóság vezetője, Jurij Litvin a Facebookon jelnette be, hogy a javítási munkálatok már elkezdődtek, és a kikötői infrastruktúra tovább működik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Az orosz búza a világpiaci árakkal együtt emelkedett

2022. május 24. 10:17

A fekete-tengeri kikötőkből származó, 12,5%-os fehérjetartalmú búza ára 395-405 dollár volt a múlt hét végén tonnánként.

Még nincs döntés az orosz exportkvótáról

2020. december 14. 06:34

Ha az exportált mennyiség meghaladja a kvótákat, akkor a gabonákra kivetett adót a vámár 50 százalékára emelik, de az nem lehet kevesebb, mint 100 euró, azaz mintegy 35 400 forintnyi tonnánként.

Két hónapos hosszabbítást javasolnak az oroszok

2023. március 14. 10:39

Oroszország kész megújítani az ukrajnai gabonaszállítási megállapodást, de rövidebb távra.

Moszkva szerint többé-kevésbé teljesül az ukrán gabonamegállapodás

2023. január 29. 06:38

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, hogy "többé-kevésbé teljesülnek" a fekete-tengeri gabonakezdeményezés feltételei, amely megkönnyíti az ukrán gabona exportját a fekete-tengeri déli kikötőkből.