Agrárgazdaság

Románia és Ukrajna egy gabonaexport-engedélyezési terven dolgozik

Agrofórum Online

Románia a következő 30 napban együttműködik Ukrajnával egy gabonaexport-ellenőrzési terven, amely segít megvédeni a román gazdákat – közölte Florin Barbu bukaresti mezőgazdasági miniszter.

Románia azon öt kelet-európai uniós ország között van Bulgáriával, Magyarországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával együtt, ahol az ukrán gabonaimport megugrott, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ez torzította a helyi piacokat, és a gazdálkodók tiltakozását váltotta ki, aminek következtében az EU szeptember 15-ig jóváhagyta az ukrán gabonaimport korlátozását – miközben továbbra is lehetővé tette a gabona szállítását más irányba.

Lengyelország, Szlovákia és Magyarország pénteken jelentette be saját egyoldalú tilalmát, ami miatt Ukrajna feljelentést tett a három állam ellen a Kereskedelmi Világszervezetnél.

Ukrajna négy növénycsoportra – búzára, kukoricára, napraforgóra és repcére – exportellenőrzési tervet javasolt az Európai Bizottságnak, az EU végrehajtó szervének és a szomszédos országoknak a helyi piacok védelme érdekében.

Kedden jóváhagyták számos mezőgazdasági termék kiviteli engedélyének bevezetését az EU öt keleti országába történő kivitelre.

30 napon belül életbe lépnek az ukrán vállalatok exportengedélyei”

– mondta a román Florin Barbu.

Ez idő alatt Románia egyértelmű import-engedélyezési eljárást is létrehoz a román gazdálkodók és feldolgozók számára.”

Florin Barbu hozzátette:

Biztos vagyok benne, hogy az Európai Bizottság által javasolt, Ukrajna által elfogadott és a gazdálkodók érdekében általunk tárgyalt mechanizmus teljes mértékben működni fog.”

Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre, és Oroszország tavalyi inváziója óta a romániai konstancai fekete-tengeri kikötő vált Kijev legnagyobb alternatív exportútjává, ahova a gabona közúton, vasúton vagy uszályon érkezik a Dunán keresztül – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Evakuálás a robbanás után

Kiürítették a togói lobogó alatt közlekedő, Ukrajna egyik dunai kikötőjébe tartó általános teherhajót szerda hajnalban, miután a fedélzeten robbanás történt a romániai Sulina kikötő közelében – közölték román hatóságok.

A Seama hajó robbanást jelentett szerda hajnalban, és kérte a 12 fős legénység evakuálását Sulina közelében, ahol a Duna a Fekete-tengerbe ömlik. „Az okok nem tisztázottak, hogy akna volt-e, vagy csak egy robbanás a gépházban” – mondta Sorin Grindeanu román közlekedési miniszter újságíróknak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Fél év börtön feketevágásért – az ötvenes évek Magyarországa sejlett fel

2025. november 29. 09:10

A második világháborút követő évtized nem volt könnyű Magyarországon, a Rákosi-rendszer túlkapásai pedig külön nehezítettek a helyzeten.

Kína jót nevet a németeken, a sertéstartók bánják a kormányzat ügyetlenkedését

2025. november 27. 09:10

A kínai piac bezárulása érzékenyen érinti a német sertéstenyésztőket, miközben a spanyolok és franciák okos kiskapukat találtak.

Ukrajna gabonaszállítási B-terven dolgozik

2023. június 3. 16:04

Ukrajna kész lenne folytatni a gabonaexportot a Fekete-tengeren keresztül a "B-terv" részeként orosz támogatás nélkül, ha Moszkva megszünteti a jelenlegi gabonaexport-megállapodást.

Az ENSZ további erőfeszítéseket tesz a fekete-tengeri gabonaüzlet megmentésére

2023. május 16. 07:36

Az ENSZ szóvivője szerint az utolsó két hajó kedden hagyja el az ukrán kikötőket a jelenlegi fekete-tengeri megállapodás alapján.

Csökkentették az ukrán gabonaexport kilátásait

2020. december 10. 06:53

Ukrajna december 7-ig egyébként 15,5 millió hektárról 63,5 millió tonna gabonát takarított be, ami a bevetett terület 99 százalékát jelenti.

Közös aknamentesítési program segítheti az ukrán exportot

2023. december 22. 09:10

Törökország, Románia és Bulgária januárban megállapodást tervez kötni az ukrajnai háború következtében a Fekete-tengeren úszó aknák felszámolásáról.