Agrárgazdaság

Visszaszivárogtak a mennyiségi korlátozások, hiába szűnt meg az árstop a boltokban

Agrofórum Online

Augusztus 1-től megszűntek az árstopok az élelmiszertermékek esetében, de a mennyiségi korlátozások visszaszivárogtak. Vagyis most már drágábban vásárolhatunk, ám így sem akármennyit.

A magyar kormányzat 2022 elején vezette be az árstopot nagyjából egy tucat élelmiszertermék esetén. Az intézkedést eleinte 3 hónapra tervezték, de aztán egészen 2023. augusztus 1-ig velünk maradtak a hatósági árak. A kivezetésükkor aztán egyik hétről a másikra nagyjából 8 százalékkal ugrottak meg az élelmiszerárak egy átlagos bevásárlást tekintve.

Valójában az árstop nem szűnt meg teljesen, hiszen a kormány azt várja el a kiskereskedőktől, hogy az eddig hatósági áras termékeket legfeljebb beszerzési áron értékesítsék vásárlóiknak. És vannak kötelező, legalább 15 százalékos akciózások is, amelyek szintén megelőzhetik az élelmiszerárak gyors ütemű növekedését.

Mivel a hatósági áras termékeken nincs hasznuk a kereskedőknek, ezért bekövetkezett, amire előzetesen kevesen számítottak: az árstop idején megismert mennyiségi korlátozások egyik pillanatról a másikra visszatértek az üzletekbe.

A sort az Auchan kezdte, mégpedig azzal, hogy kristálycukorból 2, lisztből 5, míg csirkemellből legfeljebb 3 kg vásárolható egy nap. Nem kellett hozzá sok idő, hogy mások is csatlakozzanak a „kezdeményezéshez”, augusztus 3-án a sajtó arról számolhatott be, hogy immár a Sparban is mennyiségi korlátozásokba botolhatnak a vásárlók, nem lehet bármennyi tejet, olajat, húst venni.

A Pénzcentrum gyűjtéséből kiderül, hogy nemcsak az Auchan és a Spar, hanem a Tesco, a Lidl és a Penny is maximalizálja bizonyos élelmiszerek esetében az egyszerre megvásárolható mennyiséget.

A Tescóban a kötelező akciós sertés- és baromfihúsnál számítottak előzetesen nagyobb forgalomra, ezért például a friss, pultos csirkemellfiléből 6 kg-ot, a csontnélküli, vákuumcsomagolt sertéscombból 2 kg-ot vehetnek egyszerre a vásárlók.

A Lidl a csirkemellfilé esetében kivezette a korlátozást, viszont a korábbi árstopos termékeknél megtartotta, duplájára emelve az egyszerre megvásárolható mennyiség mértékét. Lisztből és cukorból így 10-10 kilót pakolhat a kosarába a vevő, a 2,8%-os UHT tejből 6 litert, az egy literes étolajból 3 darabot, a lédig burgonyából maximum 5 kg-ot, tojásból legfeljebb 30 darabot. A Penny a burgonya és a tojás esetében korlátoz elsősorban, de a 2,8%-os UHT tejből is csupán 5 darab megvásárlását engedélyezi egyszerre.

(Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Élelmiszerek népszerűsítését finanszírozza az Európai Unió

2018. október 23. 14:37

Az Európai Bizottság 172,5 millió euróval (mintegy 55,2 milliárd forint) finanszírozza az uniós agrár-élelmiszeripari termékek népszerűsítését Európában és világszerte – közölte az uniós bizottság.

A jövő ételeit 3D nyomtatóval és lézerrel "főzik" majd!

2019. január 19. 04:34

A gép nagyjából úgy működik, mint bármelyik más 3D nyomtató, kipréseli magából az összekevert élelmiszereket. A lézersugarak pedig a printelt élelmiszerekre irányulnak és pontos hőmérsékleten főzik meg az ételeket. Mivel az eszköz információval rendelkezik az összes alkotóelemről egyedi módon összekombinálhatja azokat.

Veszélyes ételszínezékeket tiltottak be, érdemes átbogarászni a listát

2024. november 19. 06:40

Egyre több tanulmány mutat rá arra, hogy a hiperaktivitási-zavar kialakulása összefügghet az ételszínezékek fogyasztásával.

Nincs ok az aggodalomra, az uniós élelmiszerek döntően szermaradvány-mentesek

2019. július 18. 09:33

Az európai fogyasztók negatív egészségügyi hatást okozó szermaradvány-kitettsége alacsony.