Agrárközélet

2018 legjobb honlapjai között az Agrofórum Online

Agrofórum Online

17. alkalommal került megrendezésre az online marketing-kommunikációs szakma legrangosabb hazai eseménye, „Az Év Honlapja” pályázat. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 200 nevezés érkezett.

Az ünnepélyes díjátadóra november 14-én a Magyar Marketing Szövetség konferenciája, a Marketing Summit Hungary első estéjén került sor a Park Inn by Radisson Hotelben. Tonk Emil, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke és Varga István László, a pályázat alapítója, ünnepélyes keretek között hirdették ki az idei nyerteseket.

„Jelentős változások zajlanak a digitális marketingben. Manapság számos olyan dolgot megvalósíthatunk, amely eddig nem is létezett. Akár egyetlen gombnyomással a rendelkezésünkre áll a legújabb technológia, hogy egy forradalmi üzleti modellt alkothassunk! Az életünk minden területére hatással van a digitalizáció, miért kímélné épp a marketinget? Azok, akik most az innováció élére állnak, hosszútávú versenyelőnyt szerezhetnek.” – mondta Varga István, a pályázat alapítója.

A pályázat idén nemzetközi szintre emelkedett, ezért már nemcsak a magyar nyelvű pályaműveket, de magyar fejlesztők angol nyelvű munkáit is várták a szervezők a versenybe, amelyekből a legjobbak továbbjuthatnak a nemzetközi „World Summit Award” 2019. évi versenyébe.

A legtöbb nevezést az e-kereskedelem (22), a B2B (19) és a Szolgáltatás (19) kategória tudhatta magáénak. Számos nagyszerű pályamunka érkezett, melyből 57 díjazottat választott ki a szakmai zsűri és egy ifjúsági nyertes is született.

Az estről Agrár kategóriában Minőségi Díjjal térhetett haza a Bárdudvarnoki Szociális Szövetkezet, Különdíjjal pedig a SZIE és a KITE Zrt. mellett az Agrofórum Online mezőgazdasági szakportál is.

Az Agrofórum Különdíját és az elismerő oklevelet szakportálunk csapata nevében Kosztolányi Attila ügyvezető vette át Varga Istvántól, a pályázat alapítójától.

2018 Abszolút Év Honlapja győztese Miskolc Megyei Jogú Városának honlapja (MGL Creative Kft.) lett. Az Internet Kultúra Fővárosa díjat pedig ismét, immáron ötödik alkalommal Debrecen városa tudhatja magáénak!

A díjazottak teljes listája az alábbi linken érhető el:

https://www.azevhonlapja.hu/dijazottak/dijat-nyert-weboldalak-2018

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Az Agrofórum előfizetői nyereményjáték 2018 nyertesei

2018. október 19. 09:05

Közjegyző jelenlétében kisorsoltuk az idei előfizetői nyereményjáték nyerteseit.

Megvan a pótkocsi nyertese - véget ért az előfizetői nyereményjáték

2019. november 20. 08:16

November 18-án, közjegyző előtt sorsoltuk ki az Agrofórum előfizetői nyereményjáték nyerteseit.

Pontyleves

2018. február 23. 09:38

Halászlevet mi általában csak nyáron eszünk, nálunk nem része a karácsonyi menünek, így ilyenkor, február-március környékén már kezd kialakulni a hiányérzet.

Szeptember 30-án véget ért az Agrofórum előfizetői nyereményjátéka

2018. október 2. 08:53

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is előfizetői nyereményjátékkal jelentkezett az Agrofórum.