Agrárközélet

A folyamat egy újabb része…

Agrofórum Online

A KITE Zrt. és a Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar képviselői 2021. június 29-én ünnepélyes keretek között szerződést írtak alá egy közösen működtetett Integrált Növényvédelmi Technológiafejlesztési Kihelyezett Tanszék létesítésére.

A rendezvényen részt vett és beszédet mondott Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója, Hadászi László, innovációs főigazgató, valamint a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának képviseletében Dr. Stündl László dékán és Dr. Radócz László, a Növényvédelmi Intézet vezetője.

Szabó Levente vezérigazgató üdvözölte a jelenlévőket, majd elmondta, hogy a jelenlegi aláírás időpontját egy évvel ezelőttre tervezték, hiszen a feltételek már akkor adottak voltak, csak a járványhelyzet miatt kényszerültek a halasztásra. Emlékeztetett arra, hogy a szerződő felek közötti kapcsolat igen hosszú időre és számos együttműködési formára nyúlik vissza, mind az oktatásban, mint a kutatásokban. Emlékeztetett arra, hogy a SMART HIBRID” is egy ilyen együttműködés ’gyümölcse’. Ezentúl -mondta- az egyetemmel közösen, a közelmúltban konzorciumban vettek részt számos támogatott projektben. Reményei szerint ez az új együttműködés is hasonlóan sikeres lesz, mint a korábbiak, és ennek egyik eredményeképpen, a DE végzett agrármérnökei a korábbiaknál is nagyobb arányban helyezkednek majd el a KITE Zrt-nél.

Dr. Stündl László dékán: „Nagyon nagy öröm számomra, hogy a maga területén a két legnagyobb intézmény egy újabb olyan megállapodást köt, amely egy folyamat része.” Mint azt többek között elmondta, biztos abban, hogy ebből fakadóan a kar hallgatói helyt fognak állni a munkaerőpiacon, megfelelő szakmai tudással, tapasztalattal a hátuk mögött. Ezt követően az elmosódó határvonalakról beszélt, vagyis azt emelte ki, hogy a KITE Zrt. letette névjegyét a tudomány és a kutatások terén, a Kar pedig kilépve erről a területről részt vesz pályázatokban, vállalkozásokban.

Dr. Radócz László köszöntője bevezetésében elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy az eddig is szervesen működő szakmai együttműködést keretbe foglalják: „A növényvédelem forradalmi változáson megy keresztül, ennek az egyik kiváltó oka az Európai Uniós tagországok azon törekvése, hogy az elkövetkező két évtizedben a hagyományos (kémiai alapú) mezőgazdasági peszticidek felhasználását kb. felére csökkentik. Az ehhez való alkalmazkodás mind a mezőgazdaságban, mind az oktatásban komoly változtatásokat kíván meg. A folyamattal együtt jár a biológiai módszerek térhódítása, a képzésünkben mindezzel lépést kell tartanunk. A harmadik meghatározó hatás, a globális klímaváltozás, amelynek napjait éljük, és amely meghatározó hatást gyakorol a növénytermesztésre, azon belül a növény-egészségügyre.”

Az Intézet vezetője zárógondolatként elmondta, hogy ezekre a kihívásokra a képzésben is reagálni kell, és ebben komoly szerep jut a KITE Zrt-vel létrejött újabb együttműködési formának.

Hadászi László innovációs főigazgató gondolatai az elmondottakhoz kapcsolódtak, megfogalmazta, hogy a növényvédelem megújulása össztársadalmi érdek. Kiemelte, hogy a megfogalmazott kihívásoknak csak magas szakmaiság birtokában lehet megfelelni. Véleménye szerint a jövőbeli együttműködésben kiemelt szerepet kap a szignalizáció, előrejelzés módszertanának fejlesztése, amelyre alapozva tudnak majd a gazdálkodóknak tanácsot adni. Mint elmondta, nagyon várják az egyetemi hallgatókkal való együttműködést pl. a drónok növényvédelembe való bekapcsolásának a területén, bíznak abban, hogy számos innovatív ötlet fog tőlük érkezni.

A megszólalók egyöntetűen hangsúlyozták, hogy mennyire fontos a térség és az ország agráriumának életében is az, hogy jól képzett, a piac elvárásait teljesítő szakemberek dolgozzanak a jövőben a vertikumban, és a két cég a jövőben mindent el fog követni e cél elérésének érdekében, ahogy tette ezt az elmúlt közel negyvenöt éves együttműködése során is. A kihelyezett tanszék a második oktatási platform, amelynek a KITE Zrt. helyet biztosít. A precíziós gazdálkodás oktatásában immár öt éve működik együtt a Debreceni Egyetem és a mezőgazdasági nagyvállalat.

A sajtótájékoztató a megállapodás ünnepélyes aláírásával zárult.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Homoki prérifű: futótűzként terjed homokterületeinken az új inváziós fűfaj

2019. október 16. 05:36

A homoki prérifüvet 2017 óta számos helyen találták meg a kiskunsági homokterületeken, ahol korábbi parlagokon és elsődleges homoki gyepekben fordul elő, valamint Debrecen belterületén, fajszegény leromlott gyepekben megtelepedve, gyakorlatilag egynemű, összefüggő foltokat, néhol többhektáros állományokat képez.

Környezetkímélő növényvédőszerekről tartottak konferenciát

2018. október 18. 07:49

Az élelmiszerbiztonság terén egyre nagyobb a felelősségünk, szeretnénk, ha mindenki biztonságos élelmiszereket fogyaszthatna.

Pontytermelés: az intenzív, zárt rendszerek alkalmazása ma még nem rentábilis

2019. február 1. 05:37

A pontyot hagyományosan tógazdasági extenzív technológiában állítják elő, ami azt jelenti, hogy csak kiegészítő takarmányozást folytatnak, illetve nagymértékben külső tényezők határozzák meg a termelést. A ponty jelenlegi piaci ára nem teszi lehetővé azt, hogy egy drága és intenzív technológiába beillesszük.

Új megoldást dolgozott ki a Debreceni Egyetem arzénmentesítésre

2018. február 1. 10:11

A laboratóriumi kísérleteket az intézet tovább folytatja annak érdekében, hogy a gyakorlati használatba is átültethető legyen az eljárás.