Agrárközélet

A hazai agráripar külföldi bemutatkozását ösztönzik

MTI

A magyar agráripari szereplők külföldi bemutatkozását szorgalmazza a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft., ezért az idén 13 nemzetközi rendezvényen biztosít megjelenési lehetőséget.

A szervezet csütörtöki közleménye szerint a magyar agrárcégek külpiaci sikere tovább növelheti az ország külkereskedelmi többletét. A tavalyi 5,6 milliárd eurós eredményhez csaknem 2,9 milliárd euróval járult hozzá a mezőgazdaság, miután 2010 óta több mint 56 százalékkal bővült a kiviteli teljesítménye – írták. A nemzetközi szinten is piacképes magyar termékek közül kiemelték többek között a betakarító adaptereket, infravörös gabonaelemző műszereket, mezőgazdasági pótkocsikat, vető- és homlokrakodó gépeket.

A belföldi cégek csütörtöktől a nyitrai Agrosalon szakkiállításon mutatkozhatnak be a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat segítségével. A kétévente megrendezendő mezőgazdasági és élelmiszeripari rendezvény a legnagyobb szakmai esemény Szlovákiában, a magyar kiállítók legutóbb 220 millió forint árbevételt értek el az ottani megjelenésnek köszönhetően.

Csík László, a szervezet ügyvezetője arra számít, hogy az idei kiállítás is hasonló kiviteli eredményeket hozhat – olvasható a közleményben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Kátyúk a digitális agrárgazdaság felé vezető úton

2022. augusztus 16. 11:34

Sikerül fenntartani az ütemet, vagy lendületet veszít az ágazat?

Nagy István: agráriumot segítő intézkedéscsomag jelent meg

2020. április 12. 16:09

Az agráriumban a díszkertészeknél, a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál csökkennek a munkáltatói járulékterhek.

Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban

2020. december 9. 19:44

Friss piackutatási adatok a magyar mezőgazdaságról.

Továbbra sincs ember mezőgazdasági feladatokra

2020. április 24. 13:39

Csak részben jelenthet megoldást a mezőgazdaság akut munkaerő-igényére a más ágazatok nehézségei miatt felszabaduló munkaerő. Az elbocsátott dolgozók közül főként azok mehetnek majd idénymunkákra, akiknek már van tapasztalatuk ebben és közel élnek a termelés helyszíneihez – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint a mezőgazdasági szereplők számára hosszabb távon kifizetődőbb a technológiai fejlesztésre, a professzionális árutermelés feltételeinek megvalósítására koncentrálni.