18℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Agrárközélet

A jelen és a jövő találkozása – Az I. Mosonmagyaróvári Agrártájolón jártunk

Agrofórum Online

Az I. Mosonmagyaróvári Agrártájoló médiapartnereként az Agrofórum is jelen volt a kar szakmai napján.

Az Óvári Gazdászok Szövetsége Egyesület és a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar november 10-én rendezte meg az I. Mosonmagyaróvári Agrártájoló 2016 című szakmai napot és kiállítást. Az eseményen néhány száz hallgató ismerkedhetett meg a régió agrárvállalkozásaival, a legújabb technológiai fejlesztésekkel, sőt, álláshirdetések között is bőséggel válogathattak. Az I. Mosonmagyaróvári Agrártájoló médiapartnereként az Agrofórum is jelen volt a kar szakmai napján, ahol többek között gyakornoki programunkkal ismertettük meg a hallgatókat.

A szakmai programot a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar dékánja, Dr. Szalka Éva nyitotta meg. „Itt találkozik a jelen és a jövő” – vezette fel az I. Mosonmagyaróvári Agrártájoló kiállítást, amelyen nagyjából 30 cég vett részt, köztük az Agrofórum Kiadó Kft.

Szaklapunk és agrárportálunk bemutatása mellett Dr. Bódis László cégvezető és Gribek Dániel weboldal szerkesztő ismertette a hallgatóknak és oktatóknak bevezetett kedvezményes digitális Agrofórum előfizetést. Ezzel honlapunkon 600 Ft-os éves díj mellett a diákok komoly segítséget kaphatnak tanulmányaik elvégzésére, szakdolgozatuk elkészítéséhez.

Mindemellett az Agrofórum gyakornoki programját is bemutatták a néhány száz hallgatónak. Mind online, mind print felületünkön lehetőséget bizotosítunk a fiatalok számára, hogy kipróbálhassák magukat az agrármédiában. Az érdeklődőket megismertetjük az újságírás rejtelmeivel, az internet és a közösségi média nyújtotta lehetőségekkel, miközben cikkeket, tudósításokat készíthetnek az Agrofórum felületeire.

„Nagyon hasznos volt a kiállítás, gyakorló gazdálkodóként is sok információt szereztem a nap folyamán. Mivel növényorvos leszek, így leginkább a növényvédelemmel foglalkozó cégek tájékoztatója érdekelt leginkább, de a vetőmag, a tápanyag-gazdálkodás és a precíziós gazdálkodás is érdekes témák voltak” – mondta el az Agrofórumnak egy Tolna megyében gazdálkodó hallgató.

Az Óvári Gazdászok Szövetsége Egyesület és a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara vallja, hogy hallgatói innovatív tudásához, megfelelő tájékozottságukhoz alapvető feltétel, hogy megismerkedhessenek, kapcsolatot tarthassanak a piaci szereplőkkel. Ezért a sikeres első alkalom után várható a folytatás is, hiszen a komoly érdeklődésnek köszönhetően nagyon hasznos és építő jellegű rendezvényen vehettünk részt.

Az I. Mosonmagyaróvári Agrártájoló 2016 rendezvény médiatámogatója az Agrofórum!

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Kutatócsoport alakult a fenntartható növénytermesztésért a Széchenyi István Egyetemen

2022. június 9. 16:35

A környezetbarát növényvédelemmel és a hatékony növényi virológiával foglalkozó kutatócsoport alakul a Széchenyi István Egyetemen.

Magyar mezőgazdasági robot, mesterséges intelligenciával

2024. február 18. 16:10

Mintaoltalom minősítésben részesült nemrégiben az a mesterséges intelligenciával ellátott kisméretű robot, amelyet a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának kutatócsoportja fejlesztett.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Nemzetközi piacra készül a magyar permetező drón

2022. szeptember 22. 11:27

A győri Széchenyi István Egyetem fontos szereplője a drónkutatásnak.