Agrárközélet

A mezőgazdasági beruházások volumene csökkent, az élelmiszeriparé nőtt

Kép: Pronar Sp. z o.o.

2020-ban az előzetes adatok szerint a nemzetgazdaság összes beruházási értéke 10 693 milliárd forint volt, ebből a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 464 milliárd forinttal (4,3 százalék), az élelmiszeripar 289 milliárd forinttal (2,7 százalék) részesedett. A nemzetgazdaság beruházási volumene 3,8 százalékkal, a mezőgazdaságé 6,9 százalékkal csökkent, az élelmiszeriparé ezzel szemben 3,0 százalékkal nőtt.

Egy évvel korábban a nemzetgazdaság beruházási volumene 11,8 százalékkal, a mezőgazdaságé 20,7 százalékkal, az élelmiszeriparé pedig 6,6 százalékkal nőtt éves alapon. 2017-ben és 2018-ban is mindhárom kategóriában növekedést könyveltek el. 2020-ban a koronavírus számottevően éreztette hatását a beruházások tekintetében is.

2018-ban a nemzetgazdaság beruházási volumene 19,6 százalékkal, a mezőgazdaságé 14,1 százalékkal, az élelmiszeriparé pedig 12 százalékkal nőtt éves alapon. Egy évvel korábban 2017-ben következőképpen alakultak ezek a mutatók: a nemzetgazdaság beruházási volumene 24,4 százalékkal, a mezőgazdaságé 10,7 százalékkal, az élelmiszeriparé pedig 3,4 százalékkal nőtt éves alapon. 2016-ban a nemzetgazdaság beruházási volumene és a mezőgazdaságé is csökkent, 12,9 százalékos és 7,3 százalékos mínuszt regisztráltak akkor éves alapon. Az élelmiszeripar beruházási volumene ezzel szemben akkor látványosan, 43,9 százalékkal ugrott meg.

Anyagi-műszaki összetétel alapján a mezőgazdasági beruházások 49 százalékát gépek, 31 százalékát épületek és egyéb építmények tették ki. Az előbbiek volumene kisebb mértékben, az utóbbiaké számottevően csökkent. A tenyészállat- és ültetvényberuházás a teljes beruházási érték ötödét adta, a volumene kissé magasabb volt az egy évvel korábbinál – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2020 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített.

Az élelmiszeriparban a teljesítményérték 65 százalékát gép-, 34 százalékát épületberuházásra fordították. A gépberuházás volumene 1,8 százalékkal csökkent, az épületeké, építményeké 14 százalékkal emelkedett 2019-hez viszonyítva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Élménybeszámoló a II. Élelmiszer- és Takarmányipari Szimpóziumról.

2019. április 15. 11:56

2019 tavaszán a CHH Műszaki KFT második alkalommal szervezett teltházas tanácskozást, ahol a takarmány és az élelmiszeripar jeles szereplőit látta vendégül egy tartalmas szakmai napra.

Magas proteintartalmú termékek: szemfényvesztés az egész?

2026. február 21. 11:10

Bármilyen élelmiszerboltba belépve azzal szembesül a vásárló, hogy egyre több a magas protein tartalmú, funkcionális termék.

Magas alapanyagárakkal küzd az élelmiszeripar

2022. február 18. 07:05

A csomagolt élelmiszergyártók megemelték termékeik árait, hogy megküzdjenek a szállítástól és a munkaerőtől kezdve a nyersanyagokig jelentette kihívással.

Élelmiszeripari cégek kerülnek a nagy tőzsdeindexekbe

2020. szeptember 14. 16:32

Jelentős változások lépnek életbe az ötven legnagyobb európai céget tömörítő Euro Stoxx 50 indexnél szeptember 21-én.