Agrárközélet

A vidék újjáélesztése elképzelhetetlen digitalizáció nélkül

Szuperfarm

Kína és Kelet-Közép-Európa 17 országa agrártárcájának képviselői tanácskoztak Kínában. Magyarországot Farkas Sándor államtitkár képviselete, aki a kínai miniszterhelyettessel kétoldalú tárgyalást is folytatott.

A pályaorientációtól a szakképzésen át a digitális megoldások terjesztését célzó stratégia ahhoz is hozzájárul, hogy szélesebbre tárja az új piacok kapuit az új generáció eszközeit használni képes gazdák előtt – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára a Kína és Kelet-Közép-Európa 17 országa részvételével, a kínai Hangcsouban zajlott miniszteri csúcson – közölte az agrártárca.

Az államtitkár hangsúlyozta: az agrártárca kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy az agrárpálya vonzóvá tételével, új, digitális tudás, készségek, szemlélet elősegítésével támogassa a gazdálkodást választó vidéki fiatalokat.

A Digitalizáció – a vidék újjáélesztésének motorja mottóval rendezett konferencia közös nyilatkozatot fogadott el, mely szerint az agrárminiszterek a fenntartható fejlődés keretében ösztönzik az új technológiák, a mesterséges intelligencia, az adatközpontúság terjedését a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén.

A tanácskozás résztvevői üdvözölték, hogy 2020 – a Kína-Kelet-Közép-Európa kormányfői csúcson született döntés értelmében – a sokrétű mezőgazdasági együttműködés éve lesz. A találkozót elnöklő Han Csang-fu kínai miniszter elmondta, Kína szélesre tárja kapuit mindazon termelők előtt, akik tudnak élni a modern e-kereskedelem lehetőségeivel.

A magyar államtitkár a közlemény szerint kétoldalú egyeztetést folytatott kínai partnerével, Csü Tung-jü miniszterhelyettessel az innovációs együttműködés, a lótenyésztés és lovassportok lehetőségeiről, valamint a mezőgazdasággal kapcsolatos egyéb aktuális nemzetközi kérdésekről.

Farkas Sándor a találkozón jelezte: az 5,3 százalékos magyar gazdasági növekedés annak is köszönhető, hogy a hazai gazdaságpolitika a hagyományos nyugat-európai és V4 partnerek mellett nyit a globális gazdaság legnagyobb és leggyorsabban fejlődő piacai irányába is.

Kína a magyar agrárium egyik legfontosabb EU-n kívüli piaca.

A kontinensnyi ország növekvő igényei miatt nagy lehetőségeket tartogathat a megfelelően felkészült agrárcégek számára. Ennek elősegítése érdekében a kínai fél tavaly óta jelentősen könnyítette az e-kereskedelmi felületeken keresztül történő élelmiszer-bevitel szabályait – írja a szaktárca.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy évtized alatt az agráriumban is a mindennapok részévé vált a digitalizáció

2026. január 29. 13:10

A PREGA konferencia idén a már bizonyított precíziós technológiákra fókuszál, amelyek mérhető eredményt hoznak a gazdaságokban.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

A Bayer elkötelezett a fenntarthatóbb élelmiszer-termelési rendszer mellett

2019. október 15. 04:37

A Bayer tavaly az összes versenytársánál többet – pro forma számítások szerint 2,3 milliárd eurót – fordított Crop Science üzletága kutatás-fejlesztési tevékenységeire a mezőgazdaságban.

Az AGROmashEXPO 2022 Termékfejlesztési pályázat díjazottjai

2021. december 24. 05:36

Az AGROmashEXPO 2022 Termékfejlesztési pályázatát meghirdették és a zsűri el is végezte munkáját.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 7.

2022. április 9. 04:36

Terveink szerint a győztesekről az olvasóink számára folyamatos tájékoztatást adunk. A sorozat hetedik fejezetében a permetezőgép kategória döntőseit (Amazone DirectInject, Hardi Aeon, Horsch Leeb CS), de elsősorban a győztesét mutatjuk be.

Innovatív technológiák forradalmasítják a termények tárolását

2023. július 6. 18:30

A Martin Lishman Ltd. által kifejlesztett terménytárolási technológia segít a gazdáknak Nagy-Britanniában és világszerte optimalizálni a termények tárolását, csökkenteni az energiafogyasztást és biztosítani a magasabb minőségű termést.