12℃ 6℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor
Agrárközélet

A Yara visszaállítja európai ammóniatermelését

Kép: yara.com

A norvég műtrágyagyártó Yara, közölte, hogy az európai ammóniatermelésének nagy részét újraindítja, miután a kész műtrágyák árai emelkedtek és ezek a cég számára ellensúlyozzák az alapanyag gázár megugrását.

A vállalat szeptembertől novemberig számos európai telephelyén csökkentette az ammóniatermelést, miután a gyártási folyamatban felhasznált földgáz ára megugrott, és ezzel 30 százalékkal csökkentette a régió össztermelését.

Elemzők felhívták a figyelmet, hogy a műtrágyák ára meredeken emelkedett ebben az évben, ami a magasabb energiaköltségeket követi nyomon és akár veszélybe sodorhatja egyes kulcsfontosságú növények termelését, és növelheti a globális élelmezésbiztonsági és inflációs félelmeket.

„A kész nitrogénműtrágya ára olyan szintre emelkedett a negyedévben, ahol már jövedelmező volt a termelés beindítása, ráadásul az ammónia globális ára is emelkedett” – mondta a Yara szóvivője. A cég közleménye szerint bár törekednek a vevők ellátására, nem zárhatják ki, hogy szükség esetén ismét visszafogják az ammóniatermelést.

A riválisok, köztük a CF Industries Holdings szintén csökkentették a termelést. A karbantartással és a nem tervezett leállásokkal együtt a Yara európai ammóniatermelése körülbelül 370 000 tonnával volt a kapacitás alatt a korlátozások idején.

„A kész műtrágyagyártásra gyakorolt hatás korlátozott, mivel a veszteséges ammóniatermelést felváltották a Yara Európán kívüli üzemeiből, valamint a Yara globális ammóniakereskedelmi és szállítási hálózatából történő beszerzéssel” – mondta a vállalat. Svein Tore Holsether vezérigazgató a Reuters hírügynökségnek a múlt hónapban elmondta, hogy a Yara holland gyárainak egy részét már újra üzembe helyezték.

Az európai nagykereskedelmi gázárak idén 700 százalékkal is megugrottak, mivel a kereslet gyorsan helyreállt a járvány csökkenése következtében, az alacsony tárolási szintek és az ellátási korlátok idején. Kedden az európai benchmark, azaz irányadó árszint 570 százalékkal volt magasabb, mint 2021 elején.

A kínálati korlátok miatt az európai gazdálkodók arra törekedtek, hogy emelt áron vásároljanak karbamidot és folyékony nitrogént, attól tartva, hogy kifogynak a vetési szezonban.

A Yara évente 8,5 millió tonna ammóniát képes előállítani világszerte, ebből 4,9 millió tonna Európából származik. Az ammónia a növények műtrágyázására használt késztermékek összetevője, de felhasználható robbanóanyagként és dízelmotorok kipufogógázának tisztítására is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

A mezőgazdasági gépbemutató nem marad el

2020. április 10. 04:37

A magyar mezőgazdasági gépgyárak a járványhelyzet ellenére be szeretnék mutatni termékeiket, amelyre egyelőre csak digitálisan van lehetőség.

Állandó körforgásban - a talaj nitrogéntartalma

2021. október 31. 04:36

A nitrogénnek általában több mint 95%-a a feltalajban, szerves kötésben van jelen, humuszanyagokban, növényi maradványokban, a talaj biomasszájában és az elhalt szervezetekben.

Miről ismerhető fel a jó minőségű műtrágya?

2023. március 13. 15:24

A modern röpítőtárcsás műtragyaszórók a másodperc egytized része alatt gyorsítják fel a szemcséket 150 km/h sebességre. Ilyenkor a műtrágyaszemcséket rendkívül nagy mechanikai erőhatás éri.

Szülinapi KINCSKERESÉS a YARA Hungária Kft.-vel!

2018. március 20. 12:34

Idén 10 éves a YARA Hungária Kft. Most az ünnepelt ad ajándékot, ezért egy izgalmas KINCSKERESÉSRE hívjuk! Játsszon velünk és nyerje meg a 15 db 30.000 forintos ajándékcsomag egyikét!