Agrárközélet

Agrárkamarai választás: Nagy fölénnyel nyert a Magosz

Agrofórum Online

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) mind a 19 megyében meggyőző eredménnyel nyerte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyeiküldött-választását - tájékoztatta a NAK elnöke péntek este az MTI-t.

Győrffy Balázs ismertette: 47 394-en éltek szavazati jogukkal, ez mintegy 13,13 százalékos részvételi arány, amely jóval magasabb a 2013-asnál. Ez nagyon komoly felhatalmazás európai összehasonlításban is – hangsúlyozta, példaként említve, hogy Lengyelországban 2,8 százalék volt a részvétel a kamarai választáson. Közölte: a leadott szavazatokból 45 563 volt érvényes, ezek 88,36 százalékát a Magosz és szövetségesei által alkotott lista kapta. Úgy fogalmazott: óriási felhatalmazást kaptak a tagságtól a következő öt évre, és úgy gondolják, ez a visszaigazolása annak a munkának, amelyet az elmúlt időszakban végeztek.

Hozzátette: meg kell köszönni az ellenfélnek, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) is, hogy korrektül végigvitte ezt a kampányt. A MOSZ 5311 szavazatot kapott.     Mint mondta, szándékuk, hogy azokat is képviseljék, akik otthon maradtak, vagy akik nem a Magosz listájára szavaztak. Győrffy Balázs megköszönte a kormánynak azt a támogatást, amelyet a vidék kapott az elmúlt években, és hozzátette: bízik benne, hogy a jó kapcsolat a továbbiakban is fennmarad. 

A NAK megyeiküldött-választást tartott pénteken, a választásra jogosult 360 ezer kamarai tag a lakóhelye vagy a székhelye alapján kijelölt szavazási körzetközpontban adhatta le voksát a megyei küldöttjelöltek neveit tartalmazó zárt listára. Az érdekképviseleti szervek közül a Magosz 17 támogató szervezettel közösen mind a 19 megyében, a MOSZ pedig 9 megyében – Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – adott le megyei kamarai küldöttgyűlési küldöttjelölti listákat.

A tervek szerint az Országos Kamarai Választási Bizottság hétfőn ülésezik és hirdeti ki az agrárkamarai megyeiküldött-választás eredményét. Az alakuló megyei küldöttgyűléseket 2017. november 23-25. között tartják, a megyei küldöttek megválasztják az országos küldötteket és a megyei tisztségviselőket. Az alakuló megyei küldöttgyűlésen a megyei tisztségek betöltésére a javaslatot a megyei küldöttek választása során nyertes listát állító jelölő szervezet jogosult megtenni. Az országos tisztségek betöltésére az országosan legtöbb nyertes megyei küldöttlistát állító jelölőszervezet tehet javaslatot, az alakuló országos küldöttgyűlést 2017. december 20-án tartják.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Országos őszi búza és repcekísérlet: már elérhetők az eredmények

2022. szeptember 8. 11:42

Elkészült a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos őszi búza és őszi káposztarepce posztregisztrációs fajtakísérletének értékelése. Az objektív felmérés eredményeit minden gazdálkodó számára elérhetővé tették a szervezők.

Hivatalosan is elindul a 2022-es dinnyeszezon

2022. július 2. 10:38

Hivatalosan is elindul a héten a 2022-es dinnyeszezon.

A gazdálkodók vadkárköveteléseinek behajtására céget alapít a NAK

2023. december 1. 16:40

A NAK céget alapít, hogy peres ügyekben átvállalja a gazdálkodók jogos vadkárköveteléseinek behajtását és az érintettek minél hamarabb hozzájussanak az őket megillető pénzhez - jelentette be szerdán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

E-permetezési napló - Kitolják a határidőt, változtatnak a szabályokon

2022. június 29. 15:45

2023. január 1-jétől vezetik be a e-permetezési naplókról szóló jogszabályt.