Agrárközélet

Agrárszakképzés új köntösben – Megalakult a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum

Agrofórum Online

Megalakultak az agrárszakképzési centrumok, melynek értelmében a 2020/2021-es tanév szeptember 2-án már a központok irányításával indult el az érintett agráriskolákban. A központok létrehozását a 2019-ben megjelent szakképzésről szóló törvény írta elő, ennek értelmében került sor az átalakításra. Az öt új oktatási egység az Agrárminisztériumhoz tartozó iskolákból alakult meg. A Közép-magyarországi régió tizenegy agráriskoláját július 1-jétől a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum irányítja.

Régóta folyamatban van a magyar szakképzés átalakítása: a Nemzetgazdasági Minisztérium az általa fenntartott 380 szakképző iskolát már korábban 44 szakképző centrumba szervezte, idén nyáron pedig az állami fenntartású szakképző intézmények közül az az Agrárminisztérium alá tartozó 61 intézmény szerveződött agrárszakképzési centrumokba. A júliusi átalakítás eredményeként jött létre budapesti székhellyel a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum (KMASZC) is. A centrumhoz tartozó tizenegy iskola neve is megváltozott, mindegyikben szerepel az új képzési forma, a technikum.

A Centrum főigazgatói pályázatát Molnár Zoltán nyerte, aki 2020. június 30-ig a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatói posztját töltötte be, továbbá az intézmény kancellárjának Földesi Gyulát választották meg, aki a fenti dátumig a Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója volt. Az új intézmény székhelye az Andrássy úti Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskolában került kialakításra.

A tizenegy intézmény együttes tanulólétszáma 3371 fő – beleértve a 2020/2021 évfolyamra beiratkozott tanulókat –, illetve a Központ 644 alkalmazottat foglalkoztat, melyből 376 fő pedagógus és nevelő-oktató tevékenységet segítő munkatárs, további 268 fő pedig technikai munkatársként egyéb területeken járul hozzá a támogató munkafolyamatokhoz. A Centrum iskoláiban az élelmiszeripari ágazat, a mezőgazdaság és erdészet ágazat, a környezetvédelem és vízügy ágazat, valamint a turizmus-vendéglátás ágazat számos szakmájából választhatnak a középiskolára készülő diákok.

A centrumosítás nem az iskolák szuverén jellegének megcsonkítását szolgálja, hanem az összefogást erősítve fontos területeken segíti a társiskolák életét, hiszen központosított munkaszervezet látja el a speciális szakmai tudást igénylő feladatokatúgymint például a gazdálkodás, a munkáltatói feladatok, a közbeszerzések lebonyolítása, a pályázati folyamatok, nemzetközi kapcsolatok vagy a külső kommunikáció – ezzel elősegítve, hogy az iskolák számos területen gördülékenyebben, hatékonyabban tudjanak teljesíteni, érvényesülni, mint ezelőtt.

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrumhoz az alábbi tizenegy intézmény tartozik 2020. július 1-től:

· Közép-magyarországi ASzC Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Budapest)
· Közép-magyarországi ASzC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Piliscsaba)
· Közép-magyarországi ASzC Fáy András Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Pécel)
· Közép-magyarországi ASzC Lipthay Béla Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Szécsény)
· Közép-magyarországi ASzC Magyar Gyula Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola (Budapest)
· Közép-magyarországi ASzC Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Technikum (Örkény)
· Közép-magyarországi ASzC Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola (Budapest)
· Közép-magyarországi ASzC Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola (Budapest)
· Közép-magyarországi ASzC Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Vác)
· Közép-magyarországi ASzC Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Nagykőrös)
· Közép-magyarországi ASzC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium (Budapest)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mik az amerikai elnökjelöltek tervei a mezőgazdaságban?

2024. október 10. 14:40

Kamala Harris és Donald Trump a legtöbb mezőgazdasággal kapcsolatos kérdésben gyökeresen eltérő nézetet képvisel. Íme, a legfontosabb témák.

Méhekkel és mézzel hívják fel a figyelmet az ukrán aknamezőkre

2024. október 1. 16:10

Ukrajnában rengeteg az elaknásított terület. Egy projektben az ezeken létrehozott méhlegelővel és termelt mézzel hívják fel a figyelmet az aknákra.

Megvan, kit választott új elnöknek a NAK a lemondott Győrffy Balázs helyére

2024. szeptember 13. 13:13

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2024. szeptember 13-án tartotta meg az erről döntő országos küldöttgyűlését.

Ő lehet Győrffy Balázs utóda a NAK élén

2024. augusztus 30. 08:40

Az Agrárminisztérium helyettes államtitkárát, Papp Zsoltot jelölik a NAK élére, a 304 országos küldött szeptember 13-án dönt a javaslatról.

Dr. Gyuricza Csabát nevezték ki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektorának

2021. május 27. 04:37

Áder János köztársasági elnök Gyuricza Csabát nevezte ki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorának, a kinevezés 2021. május 1-től 2026. április 31-ig terjedő időtartamra szól.

MATE: a legmodernebb dróntechnológiákat integrálják a mezőgazdaságban

2022. április 11. 08:36

A cél, hogy a legmodernebb dróntechnológiákat a lehető leghatékonyabban integrálni tudják a mezőgazdaságba.

A szántóföldi növénytermesztés munkabiztonsága

2019. január 24. 05:37

A szántóföldi növénytermesztés tekintetében oda kell figyelni arra, hogy a gépkezelők rendelkezzenek az általuk kezelt gépekre érvényes vezetői engedéllyel – a gépek pedig rendelkezzenek a szükséges felülvizsgálati, karbantartási dokumentációkkal, kockázatértékelésekkel.

Elsőként indul precíziós mezőgazdasági mérnök szak a debreceni agrárkaron

2023. január 24. 09:20

Az országban elsőként indít precíziós mezőgazdasági mérnök alapszakot 2023 szeptemberétől a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara.