Agrárközélet
Agrárközélet

Agrometeorológia: újabb jelentős csapadék érkezhet

Agrometeorológia: újabb jelentős csapadék érkezhet

Országos Meteorológiai Szolgálat

A 2018-as január általában 3-4 fokkal enyhébb volt az átlagosnál, és a szokásosnál 10-15 mm-rel kevesebb csapadékot hozott, ettől több csak a déli határszélen hullott.

Az esős ősz és december után viszont nem is volt szükség többre. Az elmúlt hét első felét is száraz idő jellemezte, majd csütörtöktől egyre többfelé kezdődött csapadékhullás: eleinte eső, majd péntektől már havas eső, hó is esett.

A több hullámban érkezett, kiterjedt csapadékzóna szombaton hagyta el északkelet felé a Kárpát-medencét, de vasárnap estétől északkeleten már ismét havazott. Hétfő reggel inkább csak Bács-Kiskun és Borsod megyében, ill. az Északi-középhegységben volt számottevő hóréteg, az ország döntő része hómentes. A csütörtöktől hétfő reggelig lehullott csapadék mennyisége északnyugaton 5, a Dunántúl nagyobb részén 10-20, másfelé jellemzően 20 mm körül alakult. Északkeleten ugyanakkor 30 mm-t meghaladó mennyiség is előfordult. Az enyhe idő és a sok csapadék hatására folyóinkon, főleg a Tiszán és mellékfolyóin kisebb-nagyobb árhullámok indultak el.

A csaknem teljesen telített talajokra hullott csapadék sokfelé már nem tudott beszivárogni, ezért egyre többfelé vannak belvízfoltok is. Az átlagosnál egész héten jóval enyhébb volt az idő, a hét első felében sokfelé 10 fok fölötti maximumok voltak a jellemzők. A növényeket szinte csak a reggeli fagyok figyelmeztették, hogy még nincs itt a tavasz, még várni lenne jó a fejlődés megindulásával. A talaj hőmérséklete 5, 10 és 20 cm mélyen többnyire +1 és +3 fok között alakul az országban, azaz továbbra sincs számottevő talajfagy.

Az őszi vetések eddig jól telelnek, de a túl enyhe idő nem tesz jót a növényeknek. A nappalok intenzíven hosszabbodnak, az előttünk álló hét során újabb 22 perc világosságot nyerünk, a hét végére pedig már bő másfél órával lesz hosszabb a nappal, mint a legsötétebb időszakban volt.

Kedden a száraz, fagyos reggel után viszonylag enyhe nappal következik, majd szerdától újabb légörvény érkezik. Így sok lesz a felhő és újabb jelentős csapadék várható: eső, ónos eső, havas eső, hó egyaránt előfordulhat. Pénteken megszűnik a csapadék és a hét végén már szárazabb idő következik.

A heti összcsapadék (hétfő reggelig) az országban általában 10 és 20 mm között valószínű, de helyenként ettől több is hullhat. A Dunántúlon akár vastagabb hóréteg is kialakulhat. A csapadékos időben mérséklődik majd az éjszakai lehűlés, de a hét végére komolyabb fagyok (-10 fok körül) is előfordulhatnak majd. A nappali órákban jellemzően kevéssel fagypont fölé emelkedik a hőmérő higanyszála.

A talaj hőmérséklete kedden még csökken, majd péntekig emelkedik, aztán a hét végétől ismét csökken. Számottevő talajfagy azonban nem valószínű. Összességében tartós, nagyon enyhe idő nem várható, az éjszakai fagyok jelzik a növényeknek, hogy még nincs itt a tavasz. A sok csapadék miatt a belvizes területek kiterjedése valószínűleg nőni fog, csapadékra jelenleg nem lenne szükség.

Szeptember 17-e lett a földművesek emléknapja

Valamennyi parlamenti frakció támogatta kedden az Országgyűlésben, hogy szeptember 17-ét, Nagyatádi Szabó István egykori földművelésügyi miniszter születésnapját nyilvánítsák a földművesek emléknapjává.

Tanterem a szabad ég alatt

A fenntartható jövő kulcsa a fiatalok kezében van. Ahhoz, hogy az előttük álló kihívásokkal sikeresen meg tudjanak birkózni, tudást, hasznos ismereteket kell szerezniük, megfelelő készségek és jártasságok birtokába kell kerülniük a tanulmányaik során.

Szabadkereskedelmi szerződés: bukni fognak a termelők

Az ágazat 22 millió ember számára biztosít munkát, sőt a szélesebb körű élelmiszerszektorban – a mezőgazdaságon kívül az élelmiszer-feldolgozásban és a hozzá kapcsolódó kereskedelmi és szolgáltató iparágakban – összesen mintegy 44 millió munkahelyet teremt.

Csökkent a meggy és a szilva ára

2018 január–júliusában az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 0,3 százalékkal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 1,7 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 2 százalékkal mérséklődött.

Július első napjaiban zavartalan lesz az aratás

A következő napokban sok lesz a napsütés és melegszik is az idő, többfelé 30 fok körül alakulnak a maximumok.

2018. július 1. 18:16

Agrometeorológia: sokfelé megcsordult Vince – kedvezően alakul az időjárás

Mezőgazdasági szempontból kedvező hétre számíthatunk: sem nagy, károsító hideg, sem tartós nagyon enyhe idő nem várható és a száraz időben a déli területeken meglévő belvizes helyzet is javulni fog, csapadékra pedig jelenleg nincs szükség.

2018. január 22. 15:38

Terménypiac: esik az eső és emiatt az árak is – kivéve itthon!

Az északi félteke időjárása van a középpontban és megy az egyensúlyozás a szükséges csapadék és a vetés késése miatti aggódás között.

2018. április 17. 16:06

Több helyen is kárt okozhatott a fagyos időjárás

A hideg idő növényvédelmi szempontból hasznosnak ítélhető.

2018. március 5. 18:35