Agrárközélet

Amerikai–magyar szója találkozó az Agrárminisztériumban

Agrofórum Online

Magyarországra érkezett az Iowai Szójatermesztési Egyesület (Iowa Soybean Association – ISA) küldöttsége, amely ebben az évben az üzleti körút célpontjává az Európai Uniót választotta. Hazánk mellett az amerikai üzletemberekből és farmerekből álló delegáció ellátogatott Írországba, Dániába és a szomszédos Ausztriába is.

Az Iowai Szójatermesztési Egyesület üzleti lehetőségek feltérképezése céljából, a kereskedelmi partnerek felkutatása érdekében rendszeresen tanulmányutakat szervez. Idén Európa áll a fókuszban, jövőre Ázsia felé veszik az irányt – mondta el Benno van der Laan (Iowa Soybean Association).

A kínai mezőgazdasági vámok bevezetése nagy hatást gyakorol a globális szójakereskedelemre. A távol-keleti ország ugyanis 25 százalékos vámot vetett ki az USÁ-ból érkező szójababra. A világpiaci folyamatok következtében az amerikai szója számára új piacok felkutatása alapvető fontosságú.

Az Agrárminisztérium Miniszteri Tanácstermében került sor 2018. július 31-én az amerikai küldöttség és a magyar szójaágazat képviselőinek találkozására, tanácskozására.

Seiwerth Anna (ügyvezető, Magyar Szója Nonprofit Kft.) köszöntője után Madarász István (osztályvezető, Agrárminisztérium) nyitotta meg a tanácskozást, aki bemutatta a szója európai uniós jogszabályokra épülő hazai támogatási rendszerét. Elmondta, hogy Magyarországon kizárólag GMO-mentes növényfajtákat lehet termeszteni, a szigorú szabályozás az Alaptörvénybe is bekerült.

Seiwerth Anna

Dr. Tikász Ildikó Edit (Agrárgazdasági Kutató Intézet) előadása a magyarországi szójatermesztés helyzetéről, az Európai Unióban betöltött szerepéről szólt. Hangsúlyozta, hogy hazánk történelmileg gabonatermelő ország. A szántóterület 60%-át búza és kukorica foglalja el, a szója részaránya csupán 1,4%. A szemes és szálas fehérjetakarmány növénytermesztés támogatás kedvező alakulása következtében az elmúlt évek során Magyarországon jelentős mértékben, 2,5-szeresére nőtt a szójatermő terület nagysága. Új szójatermő körzet is kialakult az ország északkeleti régiójában. Rekordtermést 2016-ban (3,03 t/ha) takaríthattak be a gazdálkodók. Az éves átlaghozamokra az erős ingadozás a jellemző. EU-s kitekintésben megállapítható, hogy hazánk szójatermő területe az EU-28 szójatermő területének 8%-át teszi ki, míg termésmennyiség tekintetében az EU-28 6%-a magyarországi szója. Ezekkel az eredményekkel a 28 tagország között az 5. legnagyobb szójatermesztők vagyunk. Az exportunk 2015 óta 50%-kal nőtt, a behozott mennyiség megháromszorozódott.

Grant Kimberley (Iowa Soybean Association) a hárommillió ember számára otthont adó közép-nyugaton elhelyezkedő Iowa állam mezőgazdaságát mutatta be, emellett az ISA működésébe nyerhettünk bepillantást. Számos termény és állati termék esetében vezető szerepet tölt be Iowa az USÁ-ban, így pl. szójából, kukoricából és sertéshúsból, valamint az előállított biodízel mennyiségét tekintve az első, illetve második helyen szerepel az államok rangsorában. Területének 86%-án mezőgazdasági termelés folyik. Az Egyesült Államok kukoricatermésének 18%-a, szójatermésének pedig 13-15%-a származik innen. Agrárexport értékében a második helyezést érik el.

Az Iowai Szója Szövetséget 1964-ben alapították. A központja Ankenyben található. Tagjainak száma eléri a 11 ezret. Fő célkitűzéseik között szerepel a szója terméshozamok stabilizálása és növelése, a termelés hatékonyságának és a környezeti állapot minőségének javítása, továbbá az iowai szója iránti kereslet növelése. A szövetségnél hangsúlyosan szerepel az oktatás, továbbképzés, információáramlás területe. Olyan programokat szerveznek például, ahol a lakossággal pontosan, lépésről lépésre megismertetik az élelmiszer-előállítás folyamatának egyes fázisait (Iowa Food and Family Project) bevonva az élelmiszerlánc szereplőit.

A magyar szója kezdeményezés öt évvel ezelőtt, 2013-ban indult. A folyamat ebben az évben jelentős fordulóponthoz érkezett. A cégbíróság hivatalosan is bejegyezte Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesületet, melynek keretei között fog tovább folytatódni a megkezdett szakmai munka – jelentette be Polgár Zoltán elnökhelyettes (MSzFE). Az Egyesület fontos feladatának tartja a szójaexport-kitettségünk csökkentését, a hazai termés mennyiségének növelését, a növényi fehérjetermelés és használat fokozását, a minőségi szójatermesztéshez szükséges információk eljuttatást a gazdálkodókhoz, továbbá a termelők érdekeinek képviseletét és a szójaágazat szereplői közötti harmonikus együttműködés támogatását.

Balról jobbra haladva: Dr. Tikász Ildikó Edit, Polgár Zoltán, Madarász István

A találkozó beszélgetéssel zárult, ahol kiderült, hogy az amerikai farmerek többsége forgatás nélküli talajművelést alkalmaz. Az aszályos időszakokban csupán a folyóvölgyekben van lehetőségük a szója öntözésére, ez a terület igen kicsi, csupán az 1%-ot éri el.

A növényvédelmet érintően a legnagyobb kihívást a fonálférgek és a fitoftóra jelenti – mondta el az Agrofórum kérdésére Bill Shipley iowai gazdálkodó.

A találkozón az amerikai és a magyar résztvevők is megerősítették együttműködési szándékukat és várakozással tekintenek a szakmai kapcsolatok bővülése elé.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Nemzetközi szója sajtókonferencia

2018. június 14. 15:58

A Magyar Szója és a Donau Soja első közös rendezvényére 2018. június13-án került sor, Héderváron, ahová összesen 10 országból, 3 kontinensről érkeztek vendégek.

Amerikában csökkenés, Európában emelkedés

2020. március 19. 08:34

A kukorica ára 1 százalékkal a tonnánkénti 132,47 dollárnak megfelelő szintre, a szójababé pedig szintén 1 százalékkal a 303,5 dollár/tonnás értékre csökkent.

Megtalálták a szójafehérje teljes emésztésének kulcsát

2023. augusztus 28. 17:10

A szójabab inhibitorai ellenállnak a természetes és exogén proteázoknak, és megakadályozzák a szójafehérje teljes emésztését. A szójadarában lévő tripszin-inhibitorok inaktiválásának hatékonyabbá és gazdaságosabbá tétele afféle Szent Grál a takarmányiparban.

Gondolatok a dél-amerikai szójatermesztésről, a betakarítás mértékéről

2019. július 26. 11:59

Az idei betakarítási szezon Brazíliában sokkal korábban kezdődött a megszokottnál, ami majd három hónapot jelent a dél-amerikai 2018/19-es aratási szezonban.