14℃ 7℃
szeptember 29. Mihály, Gábor, Rafael Mirabella
Agrárközélet

Az agrárium a bruttó hozzáadott érték 4,1 százalékát adta tavaly

Agrofórum Online

Az előzetes adatok szerint a mezőgazdaság a bruttó hozzáadott értékből 4,1 százalékkal, a beruházásokból 4,3 százalékkal, a foglalkoztatásból 4,6 százalékkal részesedett.

A GDP, azaz a bruttó hazai termék 2020. évi 5,0 százalékos volumencsökkenését elsősorban a szolgáltatások alacsonyabb teljesítménye okozta, de a nemzetgazdaság többi területe, így a mezőgazdaság is (0,2 százalékponttal) hozzájárult ehhez.

Egy évvel korábban, 2019-ben a GDP évi 4,6 százalékos volumennövekedése mellett a mezőgazdaság volumenváltozása 0 százalékpont volt, azaz stagnált. 2018-ban a GDP évi 5,4 százalékos volumennövekedése mellett a mezőgazdaság volumennövekedése 0,2 százalékpont volt. 2016-ban a GDP évi 2,1 százalékos volumennövekedése mellett a mezőgazdaság volumennövekedése 0,5 százalékpontot tett ki. 2010-ben ezek az adatok a következőképpen alakultak: a GDP évi 1,1 százalékos volumennövekedése mellett a mezőgazdaság volumenváltozása 0,7 százalékpontos csökkenést mutatott.

A beruházások volumene az agráriumban 6,9 százalékkal csökkent 2019-hez viszonyítva, 464 milliárd forint volt a teljesítményértéke. A teljes nemzetgazdaságban a csökkenés ennél kisebb volt (3,8 százalék), így kissé mérséklődött a mezőgazdaság részesedése.

2020-ban a munkaerő-felmérés adatai szerint a foglalkoztatottak 4,6 százaléka, 214 ezer fő dolgozott a mezőgazdaságban, ami közel azonos az előző évivel – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2020 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített.

2019-ben az élelmiszeripar adta a teljes nemzetgazdasági bruttó hozzáadott érték 2,0 százalékát, ami kissé csökkent a korábbi évekhez képest. Ebben a nemzetgazdasági ágban realizálódott 2020-ban a beruházások 2,7 százaléka (289 milliárd forint), és ott dolgozott a foglalkoztatottak 3,2 százaléka (147 ezer fő) – számolt be a Központi Statisztikai Hivatal. Az elmúlt években a mezőgazdaság az élelmiszeriparral együtt a nemzetgazdaság hozzáadott értékének 6–7 százalékát, a beruházásainak 7–9 százalékát, és a foglalkoztatottak mintegy 8 százalékát adták.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

Sztereotípiák helyett teljesítmény: női vezetők az állattenyésztésből

2025. szeptember 7. 08:10

A FarmerExpón először ültek egy asztalhoz női vezetők, hogy őszintén beszéljenek pályájukról, kihívásaikról és sikereikről.

A mezőgazdaság hozzáadott értéke 3,9 százalékkal csökkent egy év alatt

2022. június 7. 10:34

Felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 11,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Az ukrán-orosz háború ára – folytatásos körkép

2023. január 4. 14:32

2022. december 20-án volt 10 hónapja, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát. Eddig több tízezer ukrán civil vesztette életét, köztük több száz gyermek is. Emberek milliói váltak menekültté, és kényszerültek biztonságosabb helyre költözni. Becslések szerint mintegy hárommillió ukrán állampolgár tatózkodhat külföldön, főként európai országokban.

Lassú kilábalás vár a magyar gazdaságra

2024. március 15. 10:10

Idén már növekedésbe vált a magyar gazdaság a tavalyi visszaesés után. Az infláció mértéke jelentősen mérséklődik 2024-ben, és ezzel párhuzamosan a jegybanki alapkamat is tovább csökken.

A mezőgazdaság hozzáadott értéke 1,1 százalékkal növekedett egy év alatt

2021. szeptember 23. 06:41

2021 II. negyedévében a GDP volumene 17,9%-kal növekedett összességében az előző év azonos időszakához képest.