Agrárközélet

Az agrárképzést is népszerűsítették a Szakmák Éjszakáján

AM Sajtóiroda

Országszerte 160 település 467 szakképző intézménye várta az érdeklődő diákokat a Szakmák Éjszakája rendezvénysorozaton péntek este. A látványos bemutatók, interaktív tevékenységek mottója: "Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!". A négy évvel ezelőtt elindított esemény révén több száz szakmát ismerhetnek meg a pályaválasztás előtt álló fiatalok.

Ehhez a rendezvényhez csatlakozott a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium is, ahol az intézmény elméleti és gyakorlati oktatását bemutató izgalmas programok várták a diákokat és szüleiket. Megismerkedhettek többek között a lovasképzés, az állattartás, a pék, a cukrász szakmák, valamint a húsipari és édesipari termékgyártás fortélyaival.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese örömmel fogadta, hogy a rendezvény keretében idén immár negyvenegy, az agrártárca fenntartásában lévő agrár-szakképző intézmény nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, ahol oktatók és az intézmény diákjai mutatják be az agrárszakmák lényegét és szépségét.

A miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy az agráriumnak nagy szüksége van kiváló és felkészült munkaerőre. Mint fogalmazott, a mezőgazdaság fejlődésének alapja a jól képzett szakembergárda, amely ismeri és alkalmazza a legmodernebb technológiákat, felhasználja a precíziós gazdálkodás, a robotika, a digitalizáció nyújtotta valamennyi lehetőséget. A Szakmák Éjszakája rendezvény felhívja a figyelmet a szakképzés jelentőségére, megismerteti a szakmák szépségét és a jól végzett munka örömét – fogalmazott Farkas Sándor.

Rózsa Pál Csaba, az iskola igazgatója a Szakmák Éjszakája program kezdetén üdvözölte a jelenlévőket és hangsúlyozta, hogy intézményükből már több ezer agrárszakember kamatoztatja a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban az itt megszerzett tudását.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Fontos a színvonalas agrárszakképzés

2019. április 17. 07:35

Az agrárium bármely területén kamatoztatható ismeretek megszerzéséhez korszerű intézményi háttérre, duális képzésre, tangazdaságokra van szükség, és az állam által fenntartott központi gyakorló gazdaságokra kell építeni.

Megújult a MATE gyümölcs- és zöldségfeldolgozó képzése

2022. december 15. 13:24

Naprakész piaci ismeretekkel indít gyümölcs- és zöldségfeldolgozó szakirányú továbbképzést a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusa 2023. márciusában.

ÜZENET HAZA – ÖSZTÖNDÍJJAL ERDÉLYBEN

2018. május 16. 09:48

A „magyar Erasmus”-ként is emlegetett kárpát-medencei magyar mobilitási program keretében tölthettem egy hónapot Erdélyben, a marosvásárhelyi SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.

Tejkutató intézettel bővül a Széchenyi István Egyetem

2023. szeptember 12. 15:40

A Széchenyi István Egyetem tejkutató intézetének és szakképzési központjának ad otthont a jövőben a volt tejkísérleti állomás, amelynek jelképes kulcsátadása az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar szeptember 8-i tanévnyitójának kiemelkedő pillanata volt. Az eseményt dr. Szalka Évának, a több mint kétszáz éves múltra visszatekintő mosonmagyaróvári agrárképzés nemrégiben leköszönt első női dékánjának búcsúztatása, valamint a díszdiplomások köszöntése és az elsőévesek eskütétele tette még ünnepibbé.