19℃ 10℃
szeptember 24. Gellért, Gerda, Mercédesz
Agrárközélet

Az állati takarmányok az agrárexportunk meghatározó termékei

MTI

Az élelmiszeripari melléktermékek, elkészített állati takarmányok árucsoport érte el - a gabonák után - a második legnagyobb exportárbevételt és külkereskedelmi aktívumot a 24 élelmiszeripari árucsoport közül 2020-ban - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentésében.

Az árucsoport exportárbevétele 1 százalékkal 962,3 millió euróra nőtt, importértéke 3 százalékkal 507,2 millió euróra csökkent 2020-ban az egy évvel korábbihoz képest, így külkereskedelmi aktívuma 6 százalékkal emelkedett.

A teljes mezőgazdasági és élelmiszeripari export értéke 2,3 százalékkal, az importé 0,9 százalékkal nőtt, az egyenleg 5,3 százalékkal javult 2020-ban: a kivitel 9563 millió euró, a behozatal 6358 millió euró, az agrár-külkereskedelem aktívum 3205 millió euró volt, 160 millió euróval több az előző évinél. Az öt legnagyobb értékű árucsoport – a gabonafélék, az állati takarmányok, a húsfélék, az ital, szesz, ecet, valamint az egyéb ehető készítmények – részesedése a teljes agrárexportból 52 százalék volt.

Az elkészített állati takarmány és hobbiállat-eledel a második legnagyobb kiviteli értékű termék volt, exportja 698,3 millió eurót tett ki tavaly, 3,2 százalékkal haladta meg a 2019. évit.

A takarmányexport 77,1 százaléka az EU-ba irányult, a legfontosabb célpiac Románia (139,8 millió euró), Németország (62,8 millió euró), Lengyelország (49,2 millió euró), Olaszország (44,3 millió euró), illetve Franciaország (32,3 millió euró) volt. A harmadik országok közül az Egyesült Királyságba (39,4 millió euró) és Ukrajnába (23,1 millió euró) került jelentős értékben állati takarmány Magyarországról. Emellett Oroszország, Szerbia, Törökország, Ausztrália, Bosznia-Hercegovina, Moldova, Brazília és Svájc is importált magyar takarmányt 2020-ban, csakúgy, mint az előző évben.

Az elkészített állati takarmány és hobbiállat-eledel termékcsoport importértéke 3,3 százalékkal 320 millió euróra nőtt, importvolumene 4,1 százalékkal 364,4 ezer tonnára esett. A legnagyobb értékben Németországból (64,1 millió euró), Ausztriából (49,5 millió euró) és Lengyelországból (33,8 millió euró) érkezett takarmány az összesítés szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

SURAJA – az ütőképes szójafajta az eredményes gazdálkodás alapja

2024. február 23. 11:40

A szójatermesztés sikerének egyik kulcsa a szakmailag megalapozott – a termőhelyi adottságokhoz illeszkedő – fajtaválasztás.

Komoly lehetőségek rejlenek a magyarországi takarmánygyártásban

2021. július 14. 09:02

A világ növekvő tej- és húsfogyasztása miatt a takarmánygyártás továbbra is perspektivikus ágazat, amelynek magyarországi fejlődése főként a hatékonyság javításától függ – derül ki az OTP Agrár szakértőinek legutóbbi elemzéséből. A szakcikk arra is kitér, hogy a következő egy-két évtizedben nem várható, hogy a mesterséges húsok számottevő mértékben teret nyernének a fogyasztásban.

Sajtóreggeli a legnagyobb hazai takarmánygyártó cégcsoporttal, az UBM Holding Nyrt.-vel

2023. március 14. 18:35

Az 1996-ban alapított UBM Holding Nyrt., 1,7 millió tonnás forgalmával hazánk legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedője, emellett jelenlegi, 575 ezer tonnás termelési volumenével piacvezető takarmánygyártó cégcsoportja. Az UBM gyártástechnológiában az európai élvonal csúcsán jár, ezt szeretnék további országokba is elterjeszteni.

Új bizottsági rendelet készült az L-arginin felhasználásának engedélyezéséről

2018. február 5. 09:11

A hatóság úgy ítélte meg, hogy nem szükséges a forgalomba hozatalt követő egyedi nyomonkövetési előírásokat elrendelni.