Agrárközélet

Az élelmiszerek 2014 közepe óta nem voltak ilyen drágák világszerte

Agrofórum Online

Az élelmiszerek világpiaci árai áprilisban a tizenegyedik egymást követő hónapban emelkedtek, 2014 május óta a legmagasabb szintet érték el. A cukor ára emelkedett a legjobban - közölte az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO.

A FAO élelmiszerár-indexe, amely a gabonafélék, olajos magvak, tejtermékek, hús és cukor átlagos havi árának változásait méri, a múlt hónapban átlagosan 120,9 pontot ért el, szemben a márciusi felülvizsgált 118,9 ponttal. A márciusi adat korábban, az első adatok alapján 118,5 volt.

A római székhelyű FAO azt is közölte, hogy az új előrejelzések a búza és a kukorica világszintű termelésének növekedését mutatják az elkövetkező gazdálkodási szezonban.

A FAO gabonaár-indexe áprilisban havi alapon 1,2 százalékkal, éves alapon viszont 26 százalékkal emelkedett. Az argentin, brazil és amerikai termésviszonyok miatti aggodalmak kapcsán a kukorica ára 5,7 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, miközben a búza ára nagyrészt stabilan maradt. Ezzel szemben a nemzetközi rizsárak csökkentek – közölte a FAO.

A FAO növényi olajár-indexe 1,8 százalékkal emelkedett egy hónap alatt, amelyet a növekvő szója-, repce- és pálmaolaj-jegyzések okoztak, ezek ellensúlyozták az alacsonyabb napraforgóolaj-értékeket.

A tejtermékek ára 1,2 százalékkal emelkedett, a vajat, a sovány tejport és a sajtot mind az ázsiai piacról keresték jobban, míg a húsindex 1,7 százalékkal emelkedett. A FAO szerint mind a szarvasmarha-, mind a juhhús ára emelkedett, amit Kelet-Ázsia „szilárd kereslete” támogatott.

A márciusi hirtelen zuhanás után a cukor ára áprilisban fellendült, 3,9 százalékkal emelkedett az elmúlt hónaphoz képest, és csaknem 60 százalékkal nőtt egy év alatt. A havi növekedést a 2020/21-es szűkülő ellátás miatti aggodalom váltotta ki, a lassú brazil betakarítás és a francia fagykárok miatt – közölte a FAO.

A FAO 1,7 millió tonnával, 2,767 milliárd tonnára emelte a globális gabonatermelésre vonatkozó előrejelzését 2020-ra, ami 2,1 százalékkal magasabb a 2019-es szintnél – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Az előrejelzés szerint a búzatermés 778,8 millió tonna lesz, ami a 2020-as adathoz képest 0,5 százalékkal magasabb, az Európai Unióban várhatóan 6 százalékos lehet a plusz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Ezt teszi velünk napi egy pohár tej

2023. november 14. 08:10

A tejnek kiemelkedő szerepe van a kiegyensúlyozott táplálkozásban. A tej és a tejtermékek olyan alapvető mikrotápanyagokat tartalmaznak, amelyek hozzájárulnak az emberi szervezet egészséges működéséhez – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Tej Terméktanács. A tej és a tejtermékek fogyasztásának pozitív hatásaira az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete is rámutatott.

Az Egyesült Államok a világ legnagyobb kukoricatermelője

2021. február 10. 05:38

Éves 347,05 millió tonnás terméssel kukoricatermelésben világelső az Egyesült Államok.

Százmillió feletti az indiai bivalyállomány

2021. május 11. 04:47

Indiában 109,8 milliós a bivalyállomány nagysága, ezzel világelső az ázsiai ország. Az ezüstérmet a bivaly-világranglistán Pakisztán szerezte meg.

AM: képzéssel a fenntartható fejlődésért 

2023. március 2. 10:36

Hazánk a hétköznapokban jól hasznosítható mezőgazdasági ismereteket ad át a fejlődő országok leendő élelmezéssel és élelmiszerrel foglalkozó szakembereinek.