34℃ 19℃
június 22. Paulina, Tamás
Agrárközélet

Az élelmiszerek 3,4 százalékkal drágultak februárban

Agrofórum Online

Az élelmiszerek ára 3,4 százalékkal nőtt tavaly februárhoz viszonyítva a januári éves alapú 3,9 százalékot követően. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából kiderül, hogy az elmúlt egy évben az étolaj, a friss hazai és déligyümölcs és a dohányáruk ára emelkedett jelentős mértékben.

Az elmúlt tizenkét hónap alatt, 2020. februárhoz viszonyítva az étolaj ára 25,1 százalékkal, a cukoré 9,9 százalékkal, a munkahelyi étkezésé 8,0 százalékkal, a mézé 7,5 százalékkal, a liszté 7,1 százalékkal, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 5,8 százalékkal emelkedett. A sertéshús ára 7,3 százalékkal, a baromfihúsé 0,6 százalékkal csökkent. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 9,9 százalékkal, ezen belül a dohányáruk 16,5 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 3,8 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsikért 12,1 százalékkal. A járműüzemanyagok ára 4,6 százalékkal magasabb lett.

2021. februárban a fogyasztói árak összességében átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk ára jelentősebben, az élelmiszereké és a tartós fogyasztási cikkeké az átlagost kissé meghaladó mértékben emelkedett. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek.

Egy hónap alatt, 2021. januárhoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek 1,0 százalékkal drágultak, ezen belül az étolaj 6,8 százalékkal, a gyümölcs- és zöldséglé 4,9 százalékkal, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 3,5 százalékkal, a margarin 2,3 százalékkal, a tej 2,2 százalékkal került többe, a sertéshús 1,5 százalékkal kevesebbe került. A szolgáltatásokért 0,5, a tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalékkal kellett többet fizetni, utóbbin belül a szobabútor 1,3 százalékkal drágult. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 0,3 százalékkal nőtt, ezen belül a söré 0,9 százalékkal. A járműüzemanyagok ára 3,8 százalékkal lett magasabb.

2021. január–februárban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 2,9 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében pedig 3,0 százalékkal emelkedtek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

A vágósertés felvásárlási átlagára 2018 óta nem volt ilyen alacsony

2022. június 22. 08:03

A felvásárolt vágósertések száma (3,9 millió) 2020-hoz képest 3,5 százalékkal nőtt, az átlagos tömegük 117 kilogramm volt.

A burgonya ágazat az elmúlt két évtized nagy vesztese Magyarországon

2023. július 31. 08:10

A burgonyatermesztésben jelenleg az elsődleges feladatunk a gazdálkodók likviditásának biztosítása, a versenyképesség fenntartása, valamint az ágazat átfogó modernizációja – emelte ki Nagy István agrárminiszter.

Stagnált a mezőgazdaság kibocsátása tavaly

2020. február 17. 11:47

Az élőállatok tenyésztése az előző évi árakon számolva 1,7 százalékkal nőtt, az árak 5,2 százalékos emelkedésével együtt értékben 7,0 százalékkal haladta meg az előző évit.

108 százalékkal drágult az alma

2020. augusztus 18. 10:05

Egyetlen év alatt az alma átlagára 297 forintról 617 forintra emelkedett, ez 108 százalékos drágulást jelent. Ha csak az idei áremelkedést nézzük, akkor az is 79 százalékos.