18℃ 14℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Agrárközélet

Az étolaj és alma drágult leginkább egy év alatt

Agrofórum Online

Egy liter étolaj átlagosan 590 forintba, egy kilogramm alma pedig 449 forintba került decemberben. Ez 21 százalékos, illetve 30 százalékos drágulást jelentett egy év alatt. Ennek a két élelmiszernek nőtt leginkább az ára a Központi Statisztikai Hivatal inflációs kosarában szereplő élelmiszerek közül.

Az alma kilogrammonkénti átlagára 8 forintos csökkenés a novemberi adathoz képest, de 2020. januárjához képest még így is 30,1 százalékkal drágult ez a gyümölcs. Az igaz, így is jóval alatta van az elmúlt év 624 forintos csúcsértékéhez, amelyet tavaly augusztusban regisztráltak – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából.

Az étolaj literenkénti átlagára 19 forinttal emelkedett, tavaly januárban még 481 forint volt az árszint, amelyhez képest 21,4 százalékos a pénztáraknál fizetendő plusz.

A zöldségek és gyümölcsök, közül az uborka 15 százalékkal, a narancs pedig 14 százalékkal lett drágább. A citrom 5,4 százalékkal, a paradicsom pedig 3,4 százalékkal kerül többe. A többi vizsgált zöldség és gyümölcs árszintje viszont lefelé változott hazánkban. A banán 3,9 százalékkal, a fejes káposzta 4,6 százalékkal, a vöröshagyma 6,6 százalékkal, a késői burgonya pedig 13 százalékkal lett olcsóbb az üzletekben.

A húskészítmények közül decemberhez hasonlóan januárban is a gépsonka egy év alatti drágulása emelkedik ki a maga 12,6 százalékával. A rostélyos 9,4 százaléka, az olasz felvágott 8,5 százaléka, a száraz kolbász 8,2 százaléka és a párizsi felvágott 8 százaléka tekinthető még kiemelkedőnek. A húskészítmények közül csupán négynek mérséklődött az ára. A pulykamellfilé 2,6 százalékkal, a csirkemellfilé 2,9 százalékkal, a rövidkaraly 7,8 százalékkal, a sertéscomb pedig 9,4 százalékkal lett olcsóbb egy év alatt.

A szeszes italok mindegyike drágult. Legjobban, 9 százalékkal az ízesített szeszes ital és 7 százalékkal a fehér asztali bor ára emelkedett. Legkevésbé, 2,7 százalékkal, illetve 3,7 százalékkal a világos sör és a vodka ára emelkedett.

A többi élelmiszer közül egyik ára sem csökkent, ugyanannyiba is csak a 2,8 százalékos pasztőrözött ESL tej került, 258 forintba literenként. Legjobban, a napraforgó étolajon kívül a fényezetlen hántolt rizs ára ugrott meg, egy kilogramm ezek után 419 forintba került átlagosan.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Növekedett a szarvasmarha- és a sertésállomány

2018. július 11. 12:16

Tavaly decemberhez viszonyítva idén júniusban a szarvasmarha- és a tehénállomány 10 ezerrel, illetve 2 ezerrel nőtt.

Leginkább a hús járult hozzá a külkereskedelmi forgalomnövekedéshez

2021. november 14. 07:36

Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 0,9, a behozataláé 8,9 százalékkal nagyobb lett.

Gyengülő pénzügyi teljesítmény a mezőgazdaságban

2018. március 14. 08:24

Folyamatosan gyengül a hazai mezőgazdaság jövedelem termelése, és középtávon nem is várható, hogy ez a folyamat megforduljon.

A második negyedévben kevesebben dolgoztak a mezőgazdaságban

2020. augusztus 8. 04:36

A mérséklődés ellenére stabilabbnak bizonyultak a koronavírus fellángolásának negyedévében a mezőgazdasági munkahelyek az iparban és szolgáltatási szektorban találhatókhoz képest.