Agrárközélet

Az Európai Unió 38 százalékát borítja erdő

Agrofórum Online

Vasárnap volt az erdők nemzetközi világnapja. Minden esztendő március 21-én felhívják a szakemberek a figyelmet az erdők minden típusának fontosságára. Magyarország 22 százalékát borítják erdők.

2020-ban az Európai Unió becslések szerint 159 millió hektár erdővel rendelkezett. Az erdők területe 1990 óta csaknem 10 százalékkal nőtt, akkor 145 millió hektár volt ez az adat.

Öt EU-tagállamban a földterület több mint felét erdők borították: Finnország (66 százalék), Svédország (63 százalék), Szlovénia (61 százalék), Észtország (54 százalék) és Lettország (53 százalék) – derült ki az Európai Unió Statisztikai Hivatala, az Eurostat által készített infografikából. A hazánkkal szomszédos Ausztria területének 46 százaléka, Szolvákiának pedig 39 százaléka erdő.

Az erdővel borított terület százalékos aránya egyes országokban

A skála másik végén Málta áll, a földterületeiknek csak körülbelül 1 százalékát borította erdő, a földterületek kevesebb mint ötödét pedig Hollandiában (10 százalék), Írországban (11 százalék), Dániában (15 százalék) és Cipruson. (19 százalék). Magyarország, Belgiummal együtt amezőny végén foglal helyet a 22 százalékos adattal, hiszen utánunk már az az öt ország következik, ahol a legkisebb az erdőségek aránya az országon belül. A szomszédos országok közül Románia a 29 százalékos adattal, illetve a régióból Lengyelország a 30 százalékos arányával valamivel jobban áll, mint mi, de még nem sorolhatók a középmezőnyhöz.

Németország a maga 32 százalékos arányával a középmezőny végén található, Csehországban 32 százalék, Horvátországban pedig 34 százalék az erdővel borított terület aránya.

Az erdők számos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak a társadalom számára. A faanyag építésre vagy tüzelőanyagként történő hasznosítása mellett egyre inkább felismerik az erdő rekreáció szempontjából kulcsfontosságú szerepét. A szennyező anyagok levegőből és vízből való tisztítását, az áradások megelőzését és a szén tárolását is ellátják a fák. Az erdők potenciálja ezen ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtására az erdő területének nagyságától és az erdő állapotától függ. A nagyobb erdők és a jó állapotúak nagyobb potenciállal rendelkeznek abban a tekintetben, hogy több ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtsanak az emberek számára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Géntechnológia: EU-megállapodás a küszöbön

2025. március 9. 08:10

Az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy közös álláspontot alakítson ki az új növénynemesítési technológiák (NZT) szabályozásáról.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Felértékelődik az erdők szerepe - februártól helyettes államtitkár felel az erdőkért

2020. február 10. 14:49

A jövőben kiemelt szerepet kapnak az Agrárminisztériumnál az olyan stratégiai jelentőségű ügyek, mint az öntözésfejlesztés vagy az erdőgazdálkodás.

A klímaváltozás elleni küzdelem itt és az ehhez hasonló erdőkben zajlik

2023. június 25. 08:04

Sokkal nagyobb a fatermő képessége annak az erdőnek, amelynek nagy mennyiségű holt- és elegyfája van és a vízgazdálkodása is megoldott, mint azé, amelyben a hagyományos elvek szerint folytatják az erdőművelést.

A 106 milliárd forintot is meghaladja az erdőgazdálkodásra jutó támogatási összeg

2019. szeptember 28. 15:24

Hektáronként 2800 euróval támogatják ritka elegyfafajok ültetését az új erdőterületekre, hogy minél változatosabb és ellenállóbb erdők szülessenek.

Már ötszázötven hektár erdőt telepített a Pilisi Parkerdő

2020. április 25. 10:02

Az idei szezonban, ősztől tavaszig 550 hektár erdőt telepít a Pilisi Parkerdő Zrt., ebből 10 hektárt az országfásítási program keretében.