Agrárközélet

Támogatják az erdészeti facsemeték termelését

MTI

Az országos erdősítési és fásítási programok sikerének egyik feltétele, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű kiültethető facsemete álljon rendelkezésre az országban, ennek érdekében az agrártárca megújította a szaporítóanyag-termelésre vonatkozó rendeletet, és megkezdte a csemetekertek gépesítési, öntözésfejlesztési támogatási rendszerének kidolgozását - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) földügyekért felelős államtitkára az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács küldöttgyűlésén a szaktárca csütörtöki tájékoztatása szerint.

A közleményben kiemelték: az AM elkötelezett az erdők fenntartása, területük növelése mellett, és ebben a munkában különös figyelmet kell fordítani az ehhez szükséges szaporítóanyagot termelő ágazat fejlesztésére.

Az erdészeti szaporítóanyag-termelés fontosságát mutatja, hogy az erdők fenntartása érdekében csak az állami erdőgazdaságok az elmúlt tíz évben mintegy 450 millió facsemetét ültettek el, amelyeket szinte teljes egészében hazai termelők állítottak elő – hangsúlyozták.

Az agrártárca stratégiai partnerségi megállapodást kötött a terméktanáccsal, az ezzel kapcsolatos dokumentumot a küldöttgyűlésen adta át az államtitkár Kárpáti Bélának, a terméktanács elnökének – közölte az AM.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Géntechnológia: EU-megállapodás a küszöbön

2025. március 9. 08:10

Az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy közös álláspontot alakítson ki az új növénynemesítési technológiák (NZT) szabályozásáról.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Közel 700 madárodút helyeztek ki az erdőkben

2019. május 11. 08:32

Az odútelepek sokszor madárbarát tanösvények vagy kertek kialakításához kapcsolódnak, és így ismeretterjesztési célokat is szolgálnak, de vannak rejtetten elhelyezett, például a baglyok fészkelését segítő odúk is.

Megjelentek az első új erdészeti pályázati felhívások

2024. március 25. 16:10

Megjelentek az első erdészeti vidékfejlesztési pályázati felhívások a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között, így a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó kompenzációs kifizetését lehetővé tévő és az erdőkárok helyreállítását támogató felhívás.

Erdőnevelési szakmai napot tartottak a Pilisi Parkerdőnél

2024. május 19. 08:10

Május 9-én tartotta a Pilisi Parkerdő éves szakmai napját, amelynek célja a stáb képzése és a kimagaslóan teljesítő kollégák elismerése volt.

Extra támogatásra számíthatnak a zöld szemléletű gazdák - Elfogadták a KAP magyar stratégiai tervét

2022. november 8. 14:06

Nagy István agrárminiszter a sajtótájékoztatón kiemelt célként jelölte meg, hogy "hazánk környezeti állapotát jelentősen javítsuk, erősítve természeti erőforrásaink megújulását".