16℃ 8℃
október 22. Előd, Szalóme, Kordélia
Agrárközélet

Az Unilever menedzsmentjének a fele már hölgyekből áll

Agrofórum Online

Elérte a nemi egyensúlyt az Unilever a menedzsmentben. A 155 ezer főt foglalkoztató, fogyasztási cikkeket gyártó multinacionális vállalat bejelentette, hogy a 14 ezer fős menedzserállomány fele nő.

2010 óta 38 százalékot nőtt ez az arány beleértve az Unilever felső vezetését is – állapította meg az Equilor Befektetési Zrt. Az Unilever a világ egyik vezető fogyasztási cikkeket gyártó és forgalmazó vállalata, amely csaknem 400 márka termékeit értékesíti több mint 190 országban. Napról napra 2,5 milliárd ember használja a a cég termékeit – szerepel a cég honlapján. A világ lakosságának mintegy harmada választ fogyasztási cikkeink közül, mint például a Lipton, a Knorr vagy a Hellmann’s, valamint az ikonikus helyi márkák közül. A világ 50 legnagyobb márkája közül 13 az Unilever termék portfóliójába tartozik.

A cég árbevételének csaknem negyven százaléka az élelmiszeriparból származik. Főleg a főzéshez használatos termékeket gyártanak, például szószokat, olajokat és margarinokat, de fagylaltok és italok is szerepelnek a cég portfóliójában. Többek között a Bertolli, a Rama, a Magnum, a Carte d’Or, a Solero és a Ben & Jerry’s márkák is a céghez tartoznak. Az Unilever globális bevételeinek hatvan százaléka a higiéniai és tisztítószerekből származik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Az állati takarmányok az agrárexportunk meghatározó termékei

2021. április 3. 10:15

Az elkészített állati takarmány és hobbiállat-eledel a második legnagyobb kiviteli értékű termék volt, exportja 698,3 millió eurót tett ki tavaly, 3,2 százalékkal haladta meg a 2019. évit.

A mezőgazdasági beruházások volumene csökkent, az élelmiszeriparé nőtt

2021. június 3. 05:37

2020-ban az előzetes adatok szerint a nemzetgazdaság összes beruházási értéke 10 693 milliárd forint volt.

Egyre aggasztóbb a költségnövekedés az osztrák élelmiszeriparban

2021. december 1. 05:36

A mezőgazdasági nyersanyagok, a csomagolás és a logisztika költségeinek megugrása az elmúlt hónapokban tovább folytatódott.

A Talentis Agro Csoport számít a fiatal agrárszakemberekre

2019. május 10. 04:37

A Talentis Agro Vállalatcsoport minden meghatározó szántóföldi növénykultúra termesztésében jelen van, kiemelt célként tekintenek a precíziós gazdálkodás kínálta lehetőségekre.