Agrárközélet

Bízzanak a jövőben! – üzeni Tóth Katalin helyettes államtitkár a határon túli gazdáknak

Agrofórum Online

Év végéhez közeledve célszerű valamiféle mérleget készíteni a 2017-es évről és előre tekinteni az újesztendőre. Mire ez az írás megjelenik, már a 2018-as év feladatai tornyosulnak Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elé.

A lezárt évet is célszerű értékelni, mielőtt az újabb feladatokról szót ejtünk. Ennek igényével kerestük fel helyettes államtitkár asszonyt és arra kértük, hogy tájékoztasson bennünket, illetve olvasóinkat – határon innen és túl – az elmúlt időszak eseményeiről és a jövőbeni tennivalókról.

Tóth Katalin – Fotó: Dr. Bódis László

Államtitkár asszony, milyen évet zártak?

Ha egy szóval válaszolhatok, akkor tartalmasat.

Nem úgy ismerjük, mint aki egy szóba tudja sűríteni a mondanivalóját.

Nem is lehet, hiszen annyi minden történt 2017-ben. Az év első fele a szervezés, az építkezés, a jó értelemben vett „terjeszkedés” időszaka volt. Sikerült bővíteni a kapcsolatainkat a különböző határon túli gazdaszervezetekkel, vállalkozásokkal. Talán jól jellemezhető ez a hatékony kapcsolatépítés, amelyet a munkatársaimmal együtt sikerült megvalósítanunk – elsősorban a Kárpát-medencei Együttműködés Osztályának közreműködésével –, ha megemlítem, hogy a 2012. évi induláskor tizenöt-tizennyolc határon túli gazdaszervezettel voltunk kapcsolatban, míg ma már több mint ötven partnerrel működünk együtt.

Ez elismerésre méltó eredmény.

Tudatosan építkezünk, hiszen 2018-ban a Kormány támogatásának köszönhetően hatalmas feladat elé nézünk. A határon túli falugazdász hálózat megszervezése és bizonyos fajta koordinációja a működtetés hatékony ellátása érdekében a 2018. évi munkánk szempontjából meghatározó lesz.

Időzzünk még egy ideig a 2017-es évnél.

A legfontosabb rendezvény a Kárpát-medencei partnereink és a tárca életében is egyértelműen az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár volt. A minisztérium döntése értelmében az Agrármarketing Centrum hozzájárulásával a korábbi megjelenéshez képest egy jelentősen kibővített területen, s megnövekedett számú kiállítóval mutatkozhatott be a határon túli agrártársadalom. Több mint száz vállalkozó hozta el termékeit a szakvásárra. „A Kárpát-medence kincsei” jelmondat kiválóan tükrözte azt a filozófiát, amely érdemessé teszi a változatos, kiváló minőségű termékeket arra, hogy a hazai és a nemzetközi közönség számára is hozzáférhetővé váljanak. Azok a határon túli vállalkozások által készített termékek, amelyek itt bemutatkozhattak, egyben egyfajta meghívóként is szolgáltak, azt az üzenetet tolmácsolva, hogy érdemes e kiváló minőségű élelmiszeripari produktumokat a gyártás helyszínén is megkeresni. Ez egyben lehetőséget teremthet arra, hogy megismerjük a külhoni magyarok életét, munkáját, szokásait és a tájat is. Ezáltal szorosabbá válhat a kapcsolat a határon innen és túl élő honfitársaink között.

Volt még egy jelentős esemény december első napjaiban.

Igen, hagyományosan december 5-én tartjuk immáron hatodik alkalommal a Kárpát-medencei Összefogás Fórumot.

Ebben az évben a rendezvény különös jelentőséggel bírt, hiszen 2017. december 5-én írták alá a határon túli agrárszervezetek elnökei és Dr. Fazekas Sándor miniszter úr a falugazdász programunk elindításához kapcsolódó együttműködési megállapodást, aminek óriási szerepe van a közös jövőnket illetően.

Marhák az erdélyi Síkaszó határában – Fotó: Gribek Dániel

A 2018-as év nyitányaként hallhatnánk valamit a részletekről?

Az új falugazdász hálózat a korábbi mintegy negyven fővel szemben száz fővel fog működni.

Jól hallottam, száz?

Igen. Ezért mondtam, hogy óriási jelentőséget tulajdonítunk a programnak. Orientálni szeretnénk a határon túli gazdákat – a falugazdászok közreműködésével – a tudatosabb gazdálkodás irányába, valamint a lehetőségeik, az adottságaik, a specialitásaik jobb kihasználására. A szakmai orientáció az elkövetkezendő időszak szempontjából kiemelt horderővel bír, s a siker záloga lehet.

A Kormány számos formában bizonyítja, hogy elkötelezett a határon túli magyarság támogatása mellett. Ezen elköteleződés nem kizárólag erkölcsi tartalommal jut kifejezésre, hanem az anyagi források biztosításával is.

Fontos felmérnünk, melyek azok az agrárvállalkozások, tevékenységek, amelyek érdemesek arra, hogy támogatásban részesüljenek és ezáltal a jövőjük biztosított legyen.

Akkor ez egy kétirányú utca.

Egyértelmű. Információkat várunk és a lehetőségekről a falugazdász hálózaton keresztül tájékoztatjuk az ottani vállalkozásokat, aminek alapja egy általunk végzett koordináció.

Csíkszereda – Fotó: Gribek Dániel

Mindez a falugazdászok közreműködésével?

Természetesen. Ebben elsősorban rájuk, illetve a gazdaszervezetekre támaszkodunk, ahogy eddig is. A falugazdászok kiválasztása sem lesz könnyű feladat, hiszen jól képzett szakemberekre lesz szükség, akik az adminisztrációban, a pályázatok készítésében és a szaktanácsadásban is jártasak.

Nyilvánvalóan másként kell kezelni egy anyaországbeli gazdát, mint azt, aki a történelmi sorsrontás következtében a határon túlra került. Abban szeretnénk segítséget nyújtani, hogy a most épülő hálózaton keresztül olyan ismeretekhez, EU-s és hazai pályázati lehetőségekhez jussanak a határon túli gazdák, amelyeket egyértelműen a vállalkozásaik fejlesztésére, korszerűsítésére, versenyképességük növelésére tudnak majd használni.

Illetlen kérdés az, hogy milyen összegű forrás áll rendelkezésre a falugazdász hálózat kiépítéséhez?

A Kormány éves szinten mintegy 420 millió Ft-ot fordít a hálózat működtetésére.

Ez igen jelentős összeg.

Bízom benne, hogy jól tudunk gazdálkodni a felénk tanúsított bizalommal, és ha egy év múlva ismét szót válthatunk, akkor már komoly eredményekről is be tudok számolni.

A bizakodás kölcsönös, és kívánjuk, hogy sikeres legyen a hálózatépítés.

Egyúttal Önnek és munkatársainak is boldog új évet kívánunk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megvan a terv, az évtized végére megszüntethető az éhezés

2024. december 18. 16:10

Az éhezés elleni harcban világszerte kulcsszerepet kaphat a mesterséges intelligencia.

Uniós vetőmagrendelet: több jogot akarnak a gazdálkodók

2024. december 18. 13:10

Az uniós vetőmagrendelet módosítása miatt 139 szervezet nyílt levélben követel több jogot a gazdáknak a nemesítésben és forgalmazásban.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Figyelő: Nagy István lesz az új földművelésügyi miniszter

2018. április 26. 07:16

A Figyelő információi szerint szinte végleges a negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsora, eszerint földművelésügyi miniszternek Nagy Istvánt kérte fel Orbán Viktor.

Egységesítik a termények mintavételi eljárását

2016. november 2. 10:57

Miniszteri rendeletben szabályozná a termények átvételéhez kapcsolódó mintavételi eljárás szabályait a Földművelésügyi Minisztérium.

Decemberben rendezik meg a 2016. évi Szója Fórumot

2016. október 19. 14:50

2016. december 8-án, csütörtökön rendezik meg a Szója Fórumot Budapesten,a Vajdahunyadvárban.

Magyar-ukrán mezőgazdasági fórum rendezését javasolja az FM

2016. október 8. 22:08

A két ország agrár- és élelmiszeripari szektorban érdekelt üzletemberei jövőre egy mezőgazdasági fórum keretében találkozhassanak.