Tavasszal a bezártságtól menekülve igyekszünk minél több időt távol tölteni a város zajától, a közeli erdőben, parkban vagy a kertünkben, telkünkön. Megcsodáljuk a természet szépségeit és különlegességeit. Olykor a tapasztalt kirándulók is, de annál gyakrabban az alkalmi sétálók figyelhetnek fel rá, hogy egy-egy növény érintése irritációt, fájdalmat okozhat. Mielőtt belevetnénk magunkat a természetbe, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy mi, miért és milyen elváltozást okozhat az emberi vagy állati testben/testen, ha azt letépjük, megesszük, vagy egyszerűen csak véletlenül hozzáérünk.
Egyes növények vegyületeinek hatására a bőrön elváltozások alakulhatnak ki, melyek rövidebb vagy hosszabb ideig tartó kellemetlen érzéssel társulnak. Ennek az egyszerű oka a védelmi mechanizmus, mely azt a célt szolgálja, hogy az állatok ne legyenek képesek megenni vagy károsítani az adott egyedet. Ezeket okozhatják gyulladáskeltő vegyületek (mint a jól ismert kapszaicin a csípőspaprikában, az illékony protoanemonin egyes boglárkafélékben, diterpén észterek a kutyatejfélékben, csípős izotiocianátok a káposztafélékben); allergének (akár szobanövényeknél is); csalánszőrök szúró érzéssel; oxalát kristályok; és akadnak olyanok is, amelyek a fitotoxikus vegyületeik lévén irritációt fejtenek ki a bőrön UV sugárzás hatására.
Ám első lépésként nem is az a feladatunk, hogy szótagolás nélkül ki tudjuk olvasni a protoanemonint, majd e sorok olvasásakor újra megpróbáljuk, hanem hogy megismerjük az egyes vegyületek hatását. Bár a hazánkban előfordulók közül a legtöbb csak rövid idejű irritációt okoz, egyeseket pedig gyógyászatban is alkalmazzák, de előfordulhatnak súlyosabb reakciók, így nem árt nyitott szemmel járnunk a természetet.
A mostani alkalommal ismeretterjesztési célból ismert példákon keresztül mutatok be néhány védelmi mechanizmust.
A nálunk is ismert mérges szömörce és rokonai kisebb fák, kúszónövények vagy bokrok, melyek nedvével érintkezve komoly allergiás bőrreakciót, viszketést, duzzanatot tapasztalhatunk és hólyagok is keletkezhetnek. Ritkább esetben ezt fáradtság, láz és gyengeség kíséri. Ezt a reakciót a növényekben található urushiol nevű olajos gyanta okozza. Ez az anyag a növény minden részében megtalálható, halványsárga színű anyag, mely a levegőn megfeketedik. Ezek alapvetően a növény lerágásának megakadályozását szolgálják, így a rovarok elkerülik az urushiolt tartalmazó, egyébként táplálékforrásul szolgáló fajokat.
A kaukázusi medvetalppal főként folyópartokon, árkok mentén találkozhatunk. A vele való érintkezés után a bőrt érő UV-fény hatására égési sérülésekhez hasonló irritáció, égő érzés, hólyagosodás és kipirosodás jelentkezik. Ezt a reakciót a növény különböző részeiben található, eltérő koncentrációban lévő furanokumarinok közé tartozó pszoralén okozza, melyet az ultraibolya sugárzás aktivál. A kaukázusi medvetalp invazív növény, a mérgező hatása a bőr nappal való érintkezése után 24 órával kezdődik. A növényt érő környezeti stresszhatások, mint a gombák megtelepedése, vagy szárazság esetén ezeknek a vegyületeknek a szintje megemelkedik, hiszen alapvető funkciójuk a védelem az őket ért hatásokra.
A káposztafélék családjába tartozó egyes fajok, illetve azok rokonai elfogyasztást követően irritációt, könny- és orrfolyást, bőrviszketést, gyomor- és bélpanaszokat, valamint a szájban égő érzést is okozhatnak. Ezt a kémiai védelmi reakciót egy átalakult vegyület okozza, mely csak akkor keletkezik, amikor a sejtek megsérülnek, tehát letépik, levágják, megrágják a növényt. Ezek a fajok alapvetően teljesen ártalmatlan glukozinolátokat, valamint mirozináz enzimet tartalmaznak, melyek a sejtekben teljesen elkülönítve tárolódnak. Ám a sejtsérülés hatására ezek összekeverednek, és a glukozinolát átalakul izotiocianáttá, mely igen irritáló hatású. Bár a magvak a levelekhez képest nagyobb mennyiségben tartalmaznak glukozinolátot, de mivel ezek elég keserűek, a nagytestű növényevő állatok nem szívesen fogyasztják. Az izotiocianátokat a növények mustárbombájának is nevezik.
Egyes kutatások szerint a káposztaféléket szívogató levéltetvek képesek a tápnövényből gyűjtött glukozinolátot a saját mirozináz enzimük segítségével izotiocianáttá alakítani a zengőlegyek, vagyis a természetes ellenségük támadásakor, ami ezáltal elijeszti a zengőlegyeket, továbbá így jeleznek is a többi levéltetűnek az ellenségről.
Nem csak a népi gyógyászat, de a mai orvostudomány is igyekszik a természet védelmi mechanizmusait kihasználni és felhasználni, nem véletlenül, hisz számos növény vegyülete bizonyítottan jótékony hatású.
