Agrárközélet

Brutálisan sok a szemét az erdőkben

AM

Az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban még korántsem ért véget, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó erdőgazdaságok és nemzeti parkok területén év végéig folyamatos a hulladékmentesítés.

Az akció mintaprogramja a Pilis Parkerdő Zrt. területén indult, ahol közel 200 köbméter szeméttől mentesítettek egy budapesti erdőfoltot a IX. kerületben. Az ősz folyamán az összes állami erdőgazdaság bekapcsolódott a munkába, aminek eredményeként országszerte már összesen 1100 köbméter szeméttől szabadították meg az állami erdőket. Ennek a mennyiségnek az egyharmadát, mintegy 350 köbmétert a hulladékradaron keresztül jelentettek be a lakosok, kétharmad részt pedig az erdőgazdaságok saját munkatársai derítettek fel.

 Az erdészetek tapasztalatai alapján a legtöbb esetben vegyes kommunális hulladék kerül ki az erdőterületre, de jelentős az illegálisan lerakott építési törmelék aránya is. Veszélyes hulladékot, például palát is nagyobb mennyiségben találtak, csak gumiabroncsból pedig több mint 50 köbméternyit gyűjtöttek össze. Az őszi időszakban a legtöbb hulladékot a nagyobb településeket körülvevő parkerdőkből szállították el Budapest, Pécs és Sopron környékén, de a Bakonyban és a Balaton-felvidéken is több száz köbméter szeméttől szabadították meg az erdőket.

 A munka folytatódik, az ünnepek előtt újabb takarítási akcióval készülnek az erdőgazdaságok. A további szemétszedés nemcsak az ország környezeti állapotát javítja, hanem azon túl is kiemelt jelentősége van. A járvány miatt ugyanis jelentősen megnőtt az erdők látogatottsága, így a hulladékmentesítés hozzájárul, hogy tiszta és egészséges környezetben pihenhessenek az emberek. Az állami erdőgazdaságok hosszabb távon a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, ezért elkészítették azokat a terveket, amik alapján a megtisztított területekre a jövőben 900 kamerát, és több mint 300 sorompót helyezhetnek ki, hogy megakadályozzák a hulladék újbóli lerakását az erdőkben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Kincsek, amiket az erdőben kell hagyni

2025. május 3. 05:40

Az erdőlátogatások során könnyen elragadhatja az embert a lelkesedés, ha valami nem mindennapi „kincsre” bukkan az avarban. Tudnunk kell azonban, hogy mi az, ami semmiképpen nem jöhet haza velünk az erdőből!

A lehullott agancsot nem érdemes hazavinni, büntetés jár érte

2024. február 14. 10:10

A szarvasok április elejéig vetik le agancsukat, amelyek engedély nélküli gyűjtése – főleg kereskedelmi célú, szervezett és állatkínzással járó formájában – a teljes erdei ökoszisztémát veszélyezteti: a tavaszra legyengült kondíciójú nagyvad mellett kárt szenvednek a fiatal facsemeték és a vékony kérgű fafajok is: emellett lopásnak minősül.

Erdő-mező ehető kincsei augusztusban

2022. augusztus 22. 05:36

Nézzük sorra, mi mit gyűjtünk augusztusban erdőn és mezőn!

Mire van szüksége egy egészséges erdőnek? I. rész – a holtfa szerepe

2022. február 24. 04:36

Mi is a holtfa pontosan? Milyen célt szolgál az erdőben? Miért elengedhetetlen egy egészséges erdő számára? Milyen tévhitek keringenek a holtfákkal kapcsolatban?