Agrárközélet

Csökken Európa szerepe a BASF mezőgazdasági szegmensében

Agrofórum Online

Csaknem egy évtized alatt 39 százalékról 27 százalékra csökkentek a BASF mezőgazdasági megoldások szegmensének Európából származó bevételei.

Egy évtizeddel ezelőtt, 2010-ben még a legtöbb bevételre, az összesnek csaknem a negyven százalékára az európai régióból tett szert a BASF mezőgazdasági megoldások divíziója. A négy nagy régió közül Észak-Amerikát, illetve a Dél-Amerikát, Afrikát és Közel-Keletet összesítve számító térség is 25-25 százalékkal részesedett az árbevételből. Ázsia fennmaradó, úgynevezett csendes-óceáni régiója pedig 11 százalékkal – derül ki a Statista által közzétett adatsorból. Utóbbi térség egyébként a legstabilabb, rendre 10-11 százalékot ért el a 2019-ig tartó időszakban. A Dél-Amerikát, Afrikát és Közel-Keletet összesítve számító térség is stabilnak mondható 22-25 százalékos részesedéssel.

Ugyanez nem mondható el Európáról, amely 2012-ben még 39 százalékon állt, azonban ezt 37, 35, majd 33 százalékos adat követte. Tavaly pedig már csak 27 százalékkal járult hozzá kontinensünk a BASF mezőgazdasági megoldások szegmensének bevételeihez. Mindezzel párhuzamosan viszont belehúzott Észak-Amerika a 2010-es 25 százalék két év alatt még egy százalékponttal csökkent is, azonban 2014-ben már 29, 2016-ban 32, 2018-ban 35, tavaly pedig már 40 százalékot tett ki a régió.

A BASF csoport egyébként mintegy 122 ezer embert foglalkoztat és hat divízióba sorolják a tevékenységeiket. Ezek a Chemicals (vegyi anyagok), a Materials (anyagok), az Industrial Solutions (ipari megoldások), a Surface Technologies (felületi technológiák), a Nutrition & Care (élelmezés és gondozás) és az Agricultural Solutions (mezőgazdasági megoldások).

Utóbbi szegmens a teljes árbevétel tíz százalékát adta 2018-ban, tavaly azonban már 13,2 százalékot a Marketscreener adatbázisa szerint. Tavaly 7,81 milliárd euró, két éve pedig 6,16 származott ebből az üzletágból. Ez a növekedés a növényvédő szerek, a vetőmagok és a digitális megoldások iráni nagyobb érdeklődésnek köszönhető a legutóbbi gyorsjelentés szerint.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Zöld utat kapott a dicamba az Egyesült Államokban

2020. október 29. 07:06

A döntés pozitív a Bayer és a BASF számára is, hiszen mindkét cég állít elő ilyen hatóanyag tartalmú szereket, így azok továbbra is a piacon maradhatnak.

xarvio™ CONNECT – Új eszköz a gépterminálok közti gyors, biztonságos és zökkenőmentes adatcseréhez

2021. június 14. 06:01

A BASF Digital Farming GmbH bemutatja a xarvio™ CONNECT elnevezésű új, hordozható hardvereszközt, amely a xarvio FIELD MANAGER és a gépterminálok közötti gyors, biztonságos és zökkenőmentes adatcserét segíti elő. Az innovatív megoldást Ausztria, Franciaország, Németország, Magyarország, Lengyelország, Ukrajna és az Egyesült Királyság területén kiválasztott gazdálkodók próbálják ki.

BASF napraforgó hibridek – Acordis® CLP és az InSun® 222 CLP

2021. február 1. 12:13

A BASF 2020-ban vezette be a piacra első napraforgó hibridjeit. A termelők részéről tanúsított kedvező fogadtatás hatására idén egy újabb hibriddel, az InSun® 222 CLP-vel bővült a termékpaletta, mely egyben a BASF napraforgó hibridjeinek jövőbeni márkanevét is bemutatta.

Komoly átalakítások jöhetnek a BASF-nél

2019. november 28. 17:33

A BASF árfolyama csütörtökön a 69 euró alatti szinten stagnál a frankfurti értéktőzsdén. Idén egyébként már 14 százalékot szedett magára a papír.