Agrárközélet

Csökkentek a világpiaci élelmiszerárak augusztusban

MTI

Augusztusban már a harmadik egymást követő hónapban csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, főleg a cukor, a búza és a kukorica árának mérséklődése miatt.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 1,1 százalékkal, 169,8 pontra csökkent a júliusi 171,7 pontról.

A mutató augusztusi szintje így is 1,1 százalékkal magasabb a tavaly augusztusinál.

A FAO élelmiszerár-indexe egy kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Augusztusban a szemes termények ára átlagosan 6,4 százalékkal (10,8 ponttal) 157,6 pontra csökkent havi összevetésben, különösen a kukorica és a búza áresésére, miközben emelkedett a rizs ára.

A cukorárindex 4 százalékkal (7,3 ponttal) 174,8 pontra süllyedt, elsősorban a brazil fizetőeszköz gyengülésére, ami élénkítette az ország cukorkivitelét.

A húsfélék és a tejtermékek árindexe egyaránt 0,5 százalékkal nőtt, a növényi olaj- és zsírfélék árindexe pedig 5,9 százalékos emelkedéssel, 11 havi csúcsra ugrott.

Júliusi előrejelzéséhez képest a FAO 23 millió tonnával 2708 millió tonnára emelte idei globális gabonatermelési előrejelzését, ugyanakkor 4 millió tonnával 767 millió tonnára rontotta a búzaterméssel kapcsolatos várakozását.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

XXVI. Búzatanácskozás - Versenyképes-e a magyar búza?

2019. május 30. 15:38

A konferencia fő témája ez alkalommal a „A búza tápanyagellátása - a sikeres termesztés kulcseleme” volt. Versenyképes-e a magyar búza? Mi várható a búzapiacon?

Növekvő kihívásokkal kell szembenézni – Ma van a növényegészség nemzetközi napja

2023. május 12. 12:41

Az ENSZ május 12-ét a Növényegészség Nemzetközi Napjának választotta.

Íme a világ legnagyobb tejipari cégei

2020. június 15. 04:36

Az Almarai nevű szaúd-arábiai társaság nemcsak Ázsiában, hanem az egész globális tejipari piacon is az első számú szereplőnek számít

Véget ért a tavaszi élelmiszermustra

2019. április 30. 11:46

A hatósági szakemberek összesen 3.484 létesítményt vontak ellenőrzés alá, melynek során majdnem azonos számban tártak fel kisebb, illetve nagyobb mulasztásokat, 16 esetben a pedig a tevékenység korlátozására is szükség volt.