Agrárközélet

Díjazták a Bonafarm fenntartható takarmányozási technológiáját

Bonafarm Sajtóközlemény

Nagydíjat nyert a Bonafarm Mezőgazdaság a XXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Nemzetközi Szakkiállítás és Vásárhoz kapcsolódó, „A Magyar Állattenyésztésért Termékdíj” 2022-es pályázatán.

„A Magyar Állattenyésztésért Termékdíj” idei pályázatának nagydíját a Bonafarm Mezőgazdaság takarmány- és sertéságazata nyerte el „Fenntartható takarmányozási megoldások a vágósertés-előállítás környezetterhelésének és ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében” című szakmai anyagával.

A pályázati anyag fókuszában a Bonafarm Mezőgazdaság takarmány- és sertéságazata által közösen elvégzett, Magyarországon egyedülállónak számító olyan kísérletek és fejlesztések álltak, amelyek eredményeképp a kedvezőtlen ökonómiai környezetben is képes a mezőgazdasági vállalatcsoport egyensúlyt teremteni a nagyüzemi termeléssel történő vágósertés-előállításban úgy, hogy közben az ökológiai elvárásoknak is maradéktalanul megfelel.

Az idei felhívás keretei között összesen 17 pályázatot értékelt a szakmai zsűri az állattenyésztési kategóriában. A bíráló bizottság elnöke Dr. Wagenhoffer Zsombor Ph.D, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója volt, míg a bíráló bizottság tagjai közt helyet kapott Dr. Annaházi László, az ANIPHARMA Kft. ügyvezetője és Dr. Sallai László, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézetének főiskolai docense.

Fotó: Bonafarm

A díjat Czompó Krisztián, a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. értékesítési igazgatója és Bakó Gábor, a Bonafarm Mezőgazdaság sertéságazat-igazgatója vette át.

A Magyar Állattenyésztésért Termékdíj Nagydíja a hazai mezőgazdaság egyik legrangosabb elismerése, ezért nagy öröm számunkra, hogy a szakmai zsűri ezt most nekünk ítélte. A pályázatunkban szereplő takarmányreceptúráink megfelelőségét számos etetési kísérlettel és ehhez kapcsolódó modellszámításokkal igazoltuk. A sertéságazatunkkal közös többéves projektünk ezzel a díjjal egy olyan szakmai elismerést kapott, amely reményeink szerint partereink felé is igazolja, hogy az általunk előállított takarmányok érdemben hozzájárulhatnak tevékenységük eredményességéhez

– mondta el Czompó Krisztián, a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. értékesítési igazgatója.

Büszkék vagyunk, hogy a saját sertéstelepeinken, valamint a Bonafarm sertésintegrációjának partneri telepein már egy saját fejlesztésű, fenntartható sertéstakarmányozási technológiát alkalmazunk. Ennek a technológiának köszönhetően képesek voltunk arra, hogy nehéz gazdasági körülmények között is csökkentsük a vágósertés előállításunk ökológiai lábnyomát, amire egyre nagyobb figyelem összpontosul a társadalom részéről

– fejtette ki Bakó Gábor, a Bonafarm Mezőgazdaság sertéságazat-igazgatója.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Bemutatkozik a 10 méteres Caterpillar teleszkópos rakodó (+VIDEÓ)

2018. június 14. 11:16

A 10 méteres Caterpillar 3510D teleszkópos rakodó a gyártó egy régebbi hiányosságát pótolta, 7 és 14 méter között ugyanis eddig nem tudtak gépet ajánlani.

Gépészet Videó

Charolais marhák látványos bírálatával is várnak az állattenyésztési napokon

2022. május 2. 14:36

Látványos showbírálattal, gasztrodélutánnal és charolais bállal is várja az érdeklődőket a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete a májusi hódmezővásárhelyi gazdanapokon.

Hatékony gépek az állattenyésztés területének erősítésére a KITE Zrt. kínálatából

2024. május 6. 13:10

A megváltozott időjárás kihívást jelent a gazdálkodóknak, ezért még inkább szükség van megbízható gépekre a minőségi szálas- és tömegtakarmány előállítása érdekében.

Így ünnepelt AXIÁL Kft. a jubileumi Állattenyésztési Napokon

2018. május 17. 15:29

Véget ért a 25. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melyen az AXIÁL Kft. is részt vett. A jubileumi kiállítás kapcsán Umenhoffer Péter, marketingigazgatóval beszélgettünk arról, mivel készültek a rendezvényre és megítélése szerint, hogy sikerült az.