Agrárközélet

Elefántcsontpart fölényesen vezet a kakaótermelők listáján

Agrofórum Online

Globális szinten Elefántcsontpart a legnagyobb kakaótermesztő ország, keleti szomszédja Ghána csak a második, míg a harmadik helyet már nem közép-afrikai, hanem dél-kelet ázsiai ország, nevezetesen Indonézia szerezte meg a globális rangsorban.

Elefántcsontpart 2,2 millió tonna kakaót termett, ezzel magabiztosan számítanak elsőnek ebben a rangsorban. A második helyen álló Ghána ennek a mennyiségnek kevesebb mint negyven százalékáét, 812 ezer tonnát termel egy évben. A félmilliós határt átlépte a képzeletbeli dobogón harmadik Indonézia is, amely 784 ezer tonnával járult hozzá a világ kakaótermeléséhez – derült ki az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO 2019-es évre vonatkozó adataiból, amelyek alapján a Maps of Countries Instagram-oldal készített infografikát.

TOP10 kakaótermelő ország (tonna)

A listán negyedik Nigéria 350 ezer tonnás terméssel, míg az ötödik helyen Ecuador áll 284 ezer tonnával. A TOP 10 mezőny második felét Kamerun nyitja 280 ezer tonnával, majd Brazília következik 259 ezer tonnával. Peru nyolcadik 136 ezer, Kolumbia kilencedik 102 ezer, a Dominikai Köztársaság pedig tizedik 89 ezer tonnával.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

Történelmi csúcsra emelkedett a kakaó ára 

2024. február 12. 14:40

A rossz időjárás jelentősen rontja a kakaó nyugat-afrikai terméshozamát.

A kutyám felfalta a karácsonyi csokikészletet, mit tegyek?

2024. december 24. 10:10

Kevéske csokoládé nem okoz gondot a kutyának, de nagyobb mennyiségben vagy magasabb kakaótartalommal életveszélyes is lehet.

Hiányra lehet számítani a globális kakaó-ellátásban

2021. szeptember 28. 07:17

A várakozásban a visszaesés oka az, hogy az esőzések későn érkeztek, és akkor pedig túl hevesek voltak.

Demeter Chocolate, a Csokimennyország

2022. március 28. 04:36

A Demeter család neve jól ismert Kiskunlacházán, hiszen a kilencvenes évektől kezdődően működtettek cukrászdát a településen. A Demeter Chocolate gyökerei így igen régre nyúlnak vissza.