Agrárközélet

Érdekes magyar innováció: eljárás a génmódosított állatok ellenanyag-termelésének fokozására

Szuperfarm

Az ELTE és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont cége olyan eljárást dolgozott ki, amellyel növelni lehet az ellenanyag-termelés hatékonyságát genetikailag módosított állatokban.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont startup cége, az ImmunoGenes génmódosított állatok ellenanyag-termelésével foglalkozó projektje is bekerült a száz legérdekesebb magyar innováció közzé – mondta a kutatócsoport vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.

Kacskovics Imre elmondta: a 2007-ben kifejlesztet eljárással jelentősen lehet növelni az ellenanyag-termelés hatékonyságát genetikailag módosított állatokban.

Egy génmódosított állat hagyományos társaihoz képest gyorsabban és többfajta antitestet termel, amelyeket átalakítás után emberi terápiára, tumor vagy krónikus gyulladások kezelésére is lehet használni – hangsúlyozta a kutató. Hozzátette: a felfedezés véletlenül történt és mára világszabadalom lett.

A közelmúltban kiadták A 100 legérdekesebb magyar innováció című könyvet, ami szeptemberben, a Teret adunk az innovációnak címmel indított magyar innovációs program részeként jelent meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy évtized alatt az agráriumban is a mindennapok részévé vált a digitalizáció

2026. január 29. 13:10

A PREGA konferencia idén a már bizonyított precíziós technológiákra fókuszál, amelyek mérhető eredményt hoznak a gazdaságokban.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Megvan az alföldi aszály ellenszere?

2024. február 10. 10:10

A légkörből hiányzó víz miatt nem érkezik elég csapadék az Alföldre az aszályos időszakban. Ennek enyhítésére a vizes élőhelyek, a rétek-legelők visszaállítását javasolják az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói legújabb elemzésükben.

Az utak sózása a talajban csírázó növények zöldülésére rossz hatással van

2023. november 12. 07:10

A talajok sótartalmának növekedése globális probléma, a termőterületek szikesedése világszerte több, mint másfél milliárd embert érint. Az ELTE TTK kutatóinak friss vizsgálatából kiderül, hogy a magas sókoncentráció hogyan befolyásolja többek között a búza csíranövények fejlődését, és hogy mit tehetünk a károk csökkentéséért.

A klímaváltozás átírja a jégesők szabályait

2025. november 1. 14:10

A jégesők ritkábbak, de a zivatarok gyakoribbak és hevesebbek lehetnek – mutatják a legújabb klímamodellek.

Bármikor kitörhet a székelyföldi vulkán

2023. december 17. 13:10

Hiába van szunnyadó fázisban egy vulkán, nagyon gyorsan aktív állapotba kerülhet és nagy robbanásokkal törhet ki.